Olyan tömény minden
– a jelenfüst, meg a múltköd -.
Lélegzetnyi időre sincs vége
a harsonamód ébresztő reggeleknek,
és a fénynek, ami állandóan
megújulni képes, azaz éjente
kóros mérgemmel pont ellentétes.
Bevallom, van hogy eléri pévécé szívem,
majd nyugodt fel-le mozgást tesz
mellkasomra, – persze, csak ha átjut
bordáimon, és tüdőlebenyeken –
hogy megvilágosítsa érzelmeimnek
inkább csak a retro érákban élt tini képét,
a kortalan – mindig titkolt – könnyűvérűséget,
idegennek alig tapasztalható szerénységet.
Ha most portrézna valaki, arcom kiélt,
lelkem meg felnőtt testben rab gyermek lenne,
akinek naivsága megjátszott, és aki a földben,
pont úgy, mint mindenki más, bomlani fog.
Mert tudom, hogy ez lesz a vége(m),
szerintem ezért tömény nekem ma minden.
Legutóbbi módosítás: 2014.04.26. @ 09:53 :: Pilla S.M