Sorsod
testedre szabták
láthatatlan vaskezek.
Istentől való. Nem ereszt.
Terhe kínlódva nyomaszt.
Nem is kérész élet,
semmivé szárnyaló
ájult szélvirágzás,
hogy életre kelhess
egyetlen napra csak,
mielőtt lába elé hullnál
önkéntelen, mint a hit,
amit még át se látsz.
Lelkedből kiszakadt
örök próbálkozás
minden nap,
minden pillanat,
mikor rád szűkül a fény,
hogy átlépd árnyékod,
s hordozd, ahogy gyümölcsét
hordja szőlőtőn a vessző,
mert tudja, életet tőle kaphat,
magától nem terem.
Csak, ha vele együtt marad.
Legutóbbi módosítás: 2014.04.15. @ 16:00 :: Seres László
