Bennem béke van, mégis harcba
indulok reggelente, pedig tudom,
ebben a háborúban már nincs
se győztes, se vesztes, csak
sarokba hajított félelem, ajtó
mögé zárt, néma árvaság, álmok
romjai közt bujkáló, dacos magány.
Bennem béke van, bár a harangok
néha visszaüvöltenek, torz dallamot
játszva a hajnali szélben. A kiáltás
széthasad, szíveden, szívemen.
Napkeltétől napnyugtáig a tiszta ég
összeolvad a sáros földdel. Szemünkben
idegen világ fényei lobbannak, és már
semmi sem valóság. Se te. Se én.
Beleírtalak sok versbe, felolvastalak,
megtanultalak. Kiradíroztalak. Elrejtettelek.
Szétszedtelek. Összeraktalak. A zuhanást,
és a repülést is kipróbáltam veled, de
szárnyak nélkül nem jutottunk messzire.
Könnyű álmot ígért Isten…
De csak vázlat maradtál jegyzeteiben.
Megpróbáltad túlélni a kibírhatatlan,
alkonyi csendeket, játszottál, csaltál,
kikapartad magad ezerszer a föld alól,
dús lombokat rajzoltál kiszáradt fák
csontkarjaira, drámát írtál, egyszemélyest,
hiába, a tavaszt nem fejezted be…
(…)
A kihalt játszótéren most valami könnyű
tavasz zajong, égig érő, dús lombokat
keresve. Hiába. A rajz soha nem készült el.
Rozsdás hintába kapaszkodik az anyátlan,
apátlan szél. Átfúj a jelenen, át az arcomon.
Tombol. Üvöltve. Életen. Halálon.
Elfogytak az ígéretek, csendesednek az
imák. A játéknak vége. Felsorakoztak
a néma katonák. Fekete-fehér táblán
a feldőlt bástyák romjai alatt
a királynő utolsó álmai sírnak.
sakk-matt…
A király meghalt.
Borostyán nő a hideg beton réseiből,
s a világ újra összezár, életeddel, haláloddal,
egy befejezetlen, gyönge tavaszba.
Pedig bennem béke van, konok béke,
csak ezek az ólomnehéz,
fekete-fehér bábuk ne sírnának
fel szívemen éjjelente…
Legutóbbi módosítás: 2014.04.30. @ 22:00 :: Szilágyi Hajni - Lumen
