Szilágyi Hajni - Lumen : LátszóTér

Nyomtatás

Talán, ha akkor eltakarod a napot,

vagy ellopod a holdat, vagy leülsz

verset írni az éjszaka elhagyott zugába…

(…)

De te nekifeszültél a robogó éjnek,

hátaddal tartottad meg az ólomszagú

eget.  Senki nem volt se előtted,

se utánad. Próbáltad bizonygatni,

hogy hamiskártyás Isten, de közben

nevetve előhúztál ingujjadból

egy megrajzolt pikk ászt.

blöfföltél…

Szótlan keddek ültek szemedbe,

a hétfőket beleírtad egy befejezetlen

versbe. Blöfföltél akkor is, mikor

válladra szállt az utolsó hajnal vértizzadó

madara, s mint valami szalmabábú

lángoltál a fellobbanó felhők alatt.,

Bomló szerelmeket cipeltél fogaid

közt, de az éj túl mély volt, hogy

elérd a partot. Hiába kapaszkodtál

kopott érc-csillagokba, hangosan

dobott ki magából a mostoha föld.

(…)

Látszótérben kártyázik veled Isten,

blöffölsz…

( inged elszakadt )

Megszületni könnyű, de meghalni
még könnyebb.

Szádon a vers csönddé olvad.

Félig exponált élet, esőszagú évek.

Pereg a film. Megy a vonat. Nélküled.
Naptalan, arctalan,

édesek, mostohák, árvák, szeretők…

Ki kopog odakint, ki lakik idebent.

Éhes varjak szántják fel a
megmaradt csendet,

fogaid közt alvadt hold darab…

Szótlanságod kirekeszt.

Előttünk, utánad,

hét torony,

hét ajtó,

hét lakat…