kormos kémények
büntetlen falába lehelek
fekete téglák közt
megdermedt keresztet vetek
dédapám neve
belevésve csendes karcolat
pókhálót simít rá
a háncsos égbolt a szítt alkonyat
valóságos megvilágosodás
lepergő vakolat nyomok
csak fel-le-balra-jobbra
mit kezemmel mutatok
durva a férfiszív kérge
melyben dereng cruciátusz
halkan elhagyom a Földet
lebegve álmodok Uránusz