32.
— Milyen felelőtlen vagyok, hogy nem figyelmeztettem időben, hogy a metrón vegye kezébe a hátizsákot. Az én hibám az egész. Egyszer én is jártam így. A fényképezőgépemet lopták el. Még láttam is a tolvajt, de elfogni nem tudtam. Minden más holmija megvan?
— Nem hiányzik semmi más, csak a papírjaink. A pénzt mindig a nyakamban szoktam hordani. Noha még nem jártam sohasem külföldön, de elővigyázatosságból, mert a Balatonon egyszer a strandon ellopták az erszényemet. Nem volt benne sok, párezer forint. Akkor vettem ezt a nyakba akasztható alkalmatosságot.
— Lám, ez most szerencse. A Magyar Nagykövetség már zárva van. Csak holnap reggel tudunk odamenni. Ám be kell jelenteni a rendőrségen. Meg nem fogják találni, sem a tettest, sem a papírokat, de jegyzőkönyvet vesznek fel. Ezzel el tudunk menni a követségre új, vagy ideiglenes iratokat kérni.
— Először járunk külföldön és ilyen szerencsétlenül kezdődik minden.
— Ne gondoljon erre, Margit. Van még tíz napjuk, azalatt bőven lesz idejük elfelejteni.
— Nekem már nincs is kedvem semmihez. A holnapi városnézésről már le is maradtunk, azt biztosra veszem. Sőt! Amilyen bürokratikus minden ügyintézés, még a tengerpartra sem fogunk lejutni. Majd rostokolhatunk a szállodában, és fizethetjük.
— Reggel elkísérem, igyekszem segítségükre lenni. Ismernek a követségen. Sajnos volt hozzájuk szerencsém, de nem ilyen ügy miatt. Sztrájkoltak a repülőtéren, nekem haza kellett jutnom. Nem volt már pénzem szállodára, és nem egynapos sztrájkról volt szó. A légitársaságnak lett volna kötelessége gondoskodni az utasokról, ám nem tették. Szóval be kellett menjünk a követségre, és segítséget kérni. Kaptam is: az itteni Collegium Hungarikumban kaptam szállást meg élelmet. Két nap múlva vége lett a sztrájknak, haza tudtam repülni.
— Más már nem is hiányozna nekünk! Mondjuk, elintéznek minden papírt a követségen, hazautazáskor váratlanul sztrájkba lépnek a repülőtéri alkalmazottak.
— Itt, Olaszországban nem ritkaság az ilyesmi. Ne fesse az ördögöt a falra. Ne legyen ennyire pesszimista. Holnap mindent el tudunk intézni. Lesz majd dolgom Firenzében. Ha esetleg nem tudnak a csoporthoz csatlakozni, és külön kell elutazniuk, én vállalom az idegenvezető szerepét. Persze, holnap, ha már elintéztük a formaságokat, egy rögtönzött városnézést majd rendezünk. Ennyi a minimum, amit adhatok kárpótlás képen.
— Örökös adósa maradok — tűnődött Margit.
A rendőrségi őrszobán hamar végeztek, hála Gyuri olasz nyelvtudásának. Margitot és Évát jókedvre derítette, ahogy a rendőrökkel kommunikált, mert ez nem sima beszélgetés volt. Gyuri és a rendőrök, szélesen gesztikuláltak beszéd közben. Pár szót meg is jegyzet, ami gyakran hangzott el. Ezek egyike a baszta szó volt, a másik meg pazientare. A tolleranza szónak sejtette az értelmét. Hazafelé a szállodába menet meg is kérdezte a férfit, mi mit jelent.
— A basta az annyit tesz: elég. A pazientare meg ugyanaz, mint a tolleranza, vagyis legyek türelemmel.
A szállodába érve Margit azon gondolkodott, hogy keresse-e meg rögtön az idegenvezetőjüket, vagy csak reggel.
— Ne zavarja, felesleges. Biztosan lepihent már. Elég lesz neki majd reggel. Számíthat rám holnap is. A reggelinél találkozunk.
— Hálásan köszönök mindent! — nyújtott kezet Margit. — Mi is lenne velünk ön nélkül!
A szobájukba érve Margit előszedte a telefonját. Már kezdett volna üzenetet írni, de végül nem tette.
— Mi a fenének idegesítsem fel? Elég lesz majd akkor megírnom, ha esetleg még nagyobb bajom lesz: mondjuk, nem tudják időre elintézni az úti okmányokat. Szerencse, hogy megismertem ezt a Gyurit. Ámbár ő az egész bajnak az okozója! Persze nélküle is járkáltunk volna, és előfordulhatott volna bármi hasonló.
Hamar elaludtak mind a ketten. Margit korán ébredt. Gyorsan megmosakodott aztán felébresztette Évát is. Az étteremben már elég sokan ültek az asztaloknál, és reggeliztek. Margit kutató szeme Gyurit, és az idegenvezetőt kereste. Gyurit meg is találta, ugyanannál az asztalnál, ahol tegnap összeismerkedtek.
— Jól aludtak? — kérdezte az érkezőket.
— Mondjuk rá!
— Menjenek és vegyenek maguknak reggelit. Az idegenvezető ráér. Nem fog megszökni.
A gazdag svédasztal körül mindenki türelmesen várt a sorára. Margit teleszedte a saját, és a gyerek tányérját, készült visszamenni az asztalukhoz, amikor meglátta a csoport vezetőjét.
— Egy pillanatra! — szólt oda neki kissé hangosan. — Szeretnék önnel beszélni most rögtön!
— Mi történt, ami nem tűr halasztást?
— Tegnap este „balesetem” történt a metrón. Ellopták az útleveleinket.
Az idegenvezető úgy nézett rá, mint akiben megállt a levegő. Tágranyílt szemmel nézett farkasszemet Margittal, majd nagy levegőt véve mondta:
— Engedjen megreggelizni, utána megbeszéljük.
— Látom, már szólt a csoport vezetőjének — mosolygott az asztaltársuk. — Szegény embernek teljesen elvette az étvágyát. Mondtam még tegnap: nem fog megszökni.
Még be sem fejezték a reggelit, amikor a vezető odament az asztalukhoz.
— Hogyan történt, hölgyem? Elmesélné?
Gyuri vette át a szót, előadta az egész történetet.
— Ne féljen, nem magának kell intézkednie. Én elkísérem a hölgyet a követségre, segítek elintézni mindent. Arra kérném, este találkozzunk a recepciónál. Úgy tudom, reggel indulnak tovább. Nem szeretném, ha anya és lánya lemaradna a buszról, ami viszi a csoportot tovább.
— Természetesen! Nem mehetek el a csoporttal úgy, hogy bárki is lemaradjon.
A reggeli végeztével kimentek a recepcióhoz. Gyuri mondott valamit olaszul a recepciósnak.
— Magánál vannak azok a papírok, amiket tegnap kaptak az őrszobán?
— Persze! Úgy jöttünk le a szobánkból, hogy reggeli után azonnal indulunk.
— Megkértem az urat, keresse ki a magyar követség telefonszámát, és hívja is őket.
Pár pillanat múlva a recepciós-portás nyújtotta a telefont. Gyuri átvette! Elhadarta pár mondatban a történteket.
— Hogyne, kérem. Ismerem a közlekedést a követséghez. Már jártam önöknél. Előre is köszönjük.
— Na, jöjjenek. Keresünk egy taxit és elvitetjük magunkat.
— Nem lett volna könnyebb a recepcióról rendelni?
— Azért nem rendeltem, mert amíg ideér, addig is ketyeg az órája. Ezek rosszabbak, mint a budapesti taxisok.
— Miért nem megyünk busszal vagy metróval? Sokkal hamarabb odaérünk, mint taxival araszolva, ebben a hatalmas forgalomban.
— Én csak a kényelem kedvéért akartam volna taxival menni. Természetesen a saját számlámra!
— Ugyan már, nehogy költsön is ránk, tegye el azt a pénzt másra.
Egy jó órába telt, amíg odaértek a követségre. Már tudtak róluk, így szinte soron kívül fogadták őket, hála Gyuri telefonjának.
— Nagyon sajnáljuk, ami történt. Felveszem az adataikat, máris leküldöm Budapestre faxon, a minisztériumba. Holnapra kész az ideiglenes útlevelük, amivel mozogni tudnak majd.
— Nem lehetne még ma? — fogta kérlelőre Margit. — Csoportos utazáson vagyunk, szeretnénk a velük tovább utazni. Nem szeretnénk lemaradni, külön utazni, hiszen minden ki van fizetve. Legyenek tekintettel! Gyerekkel vagyok. A csoport holnap utazik tovább a következő állomásra.
— Megértem, de nem rajtam múlik. Mellékelek egy külön kérést a levélhez, hogy sürgős, még ma szükségük van az ideiglenes okmányokra. Kérném, foglaljanak helyet az előcsarnokban. Szólítani fogom magukat.
Kínos lassúsággal vánszorgott az idő. Margit egyre idegesebb lett.
— Szerintem telefonálnom kellene a férjemnek is. Tegnap csak egy üzenetet küldtem neki, de nem írtam meg, mi történt.
— Minek idegesítené? Nem segít az, ha belevon még egy embert. Semmit sem tud tenni, hogy hamarabb elintéződjön a dolog. Várjon türelemmel! Én itt vagyok, el tudom intézni! Még ma megkapnak mindent! Megígértem, és ezzel tartozom.
— De ki maga? Gondolja, hogy hatással lesz bárkire egy művészettörténész? Hallotta, nem rajtuk múlik a gyors lebonyolítás. A minisztériumnak kell engedélyt adnia, hogy kiadhassák az ideiglenes dokumentumokat.
Kicsit még vitatkoztak, de végre jött az ügyintéző, és intett nekik, menjenek vele a szobájába.
— Sikerült megkapnom az engedélyeket Budapestről. Kint találnak egy fotó automatát. Csináltassanak képeket és azokkal jöjjenek vissza.
Az elkészült képeket csak be kellett ragasztani, valamint lepecsételni az okiratokat.
— Na, látja, Margit! Feleslegesen idegeskedett, minden megoldódott. Most pedig irány a Palatinus dombja, a Fórum Románum. Kezdjük ott a „sétát”. Ismerek egy olcsó kis magyar éttermet is, ott fogunk megebédelni.
— Nem fogadhatjuk el, Gyuri!
Miután megcsodálták a régi római birodalom főutcáját, folytatták a városnézést. A Colosseumban hemzsegett a sok turista. Gyurit nem zavarta a tömeg. Nyugodtan mesélte a Colosseum történetét, a neves gladiátorokat. Megmutatta annak a technikai rendszernek a maradványait, melynek segítségével pillanatok alatt tengeri ütközetek lejátszására tették alkalmassá az arénát. Margit és Éva egyik ámulatból a másikba esett.
— Akár hiszik, akár nem — folytatta előadást Gyuri —, egészen a második világháború végéig egyben volt az egész épület. Anno Mussolini, a „Duce” előadásokat tervezett, de nem tudta megvalósítani. A háború végeztével Róma újjáépítéséhez innen „lopták el” a köveket.
— Milyen érdekes! — szólt közbe Margit. — Én úgy gondoltam, hogy felrobbantották. Az Athéni Akropolisszal ugyanis ez történt, ha nem tévedek.
— Jól tudja! A németek lőszerraktárnak használták. Levegőbe repült, elpusztítva a világörökség egy jelentős emlékét. A Colosseum sajnos a vandalizmus áldozata lett.
Mielőtt tovább mentek volna a híres Medici palotához és a hozzá tartozó kerthez, betértek a Gyuri által ajánlott magyar étterembe. Minden magyarul volt kiírva, és a pincérek is értették a magyar nyelvet. Letelepedtek egy szabad asztalhoz. Kezdték tanulmányozni az étlap adta kínálatot.
— Még mielőtt rendelnénk, szeretnék valamit kérni.
— Hallgatom, Margit, és igyekszem majd teljesíteni.
— Nem nagy kérés. Én akarom fizetni a számlát. Ne is ellenkezzen! A tegnap esti, valamint a mai segítsége megérdemel ennyit. Ne próbáljon ellenkezni, mert ezzel megsértve érezném magamat!
— Ám legyen! — adta meg magát Gyuri —, de feltételem van. Az italt én fizetem!
— Szó sem lehet róla! Mindent én rendezek.
— Akkor kössünk kompromisszumot: a Medici parkban iszunk egy kávét. Természetesen a vendégeim.
Hosszas alkudozás, vidám vitatkozás után megegyeztek. Az ebéd teljesen magyaros volt. Borjúpaprikás nokedlivel, hozzá savanyú uborka. Desszertnek Somlói galuskát rendeltek. A bort Gyuri választotta. Természetesen magyar bort rendelt. Kékfrankost.
— Nem panaszkodni akarok, de ez egy merénylet volt a gyomor ellen!
— Egyet értek magával, Gyuri. Ám remélem, nem bánta meg.
— Szó sincs róla. Azt javaslom, a Medici park után, mivel az idő sürget, menjünk a Vatikánba. Azt nem lehet kihagyni! Lenne még bőven múzeum meg más látnivaló, sajnos rövid rá az időnk. Vissza is kell érjünk, hogy tudjon beszélni az idegenvezetővel.
— Ön az „útimarsall”, Gyuri, mi csak a „beosztottak”.
Este hétre fáradtan estek be a szállodába. A vezető nem volt a megbeszélt helyen. Egyenesen az étterembe mentek. Rövid keresés után megtalálták, akit kerestek.
— Átadnám önnek a két szökevényt — viccelődött Gyuri. — Nem saját szándékukból tették, ugye nem bánták meg? A vacsora után még el szeretném rabolni őket egy kis időre, mert az Angyalvár az kimaradt, sajnos. Esti kivilágításban nem lehet kihagyni. Sikeresen elintéztük az okmányokat, így holnap reggel semmi akadálya annak, hogy magukkal folytassák az utat.
— Rendben van, és nagyon örülök, hogy sikerült megkapniuk az úti okmányokat. A vacsora után elmehetnek még, de nagyon vigyázzanak. Holnap korán reggel utazunk tovább Firenzébe.
Este tizenegy volt, mire visszaértek a szállodába. Észre sem vették, hogy eltelt az idő. Egyszer zavarta meg a sétájukat János üzenete, de Margit azonnal válaszolt rá, persze mélyen eltitkolva a kínos eseményeket.
— Örülünk, hogy megismerhettük, és nagyon köszönjük az idegenvezetést. Kicserélné velem a telefonszámát, Gyuri?
— Örömmel! Kettőt is adok a biztonság kedvéért. Az egyik olasz szám, ha még esetleg történne valami nem várt esemény. Remélem, nem fog! Firenze kissé távol van innét, ámbár szívesen lennék ott is a vezetőjük, dolgaim vannak itt, nem mehetek, noha tervben volt. Kívánok további jó utat, és kellemes pihenést. Remélem, Pesten találkozunk még, és bemutatja majd a kedves férjét is.
Délben érkeztek Firenzébe. Letusoltak, átöltöztek és siethettek is le az étterembe. Itt ebédeltek, közben ismertették a programot is.
— Végig velük leszünk, Éva, akármennyire is sűrített a program. Nem akarok még egy meglepetést. A buszban hagyunk majd úgyis mindent, amúgy sem készülök sok holmit vinni.
Az aznapi programba szinte egész Firenzét belesűrítették. Városnézés, majd az Uffizi képtár. Este majd leestek a lábukról, noha végig az autóbusz vitte őket. Vacsora után azonnal mentek is szobájukba. Margit irt egy rövid beszámolót Jánosnak, aztán készült lefeküdni. Éva a kimerültségtől hamar elaludt. Margit örült is ennek. Kicsit még lapozgatta az útikönyvet, ám rövidesen őt is meglátogatta az álomtündér. Éjszaka Éva váratlanul felébredt, noha nem akarta, de Margitot is felébresztette a zajokkal.
— Baj van, anya! Szerintem begyulladt a fülem, mind a kettő nagyon fáj.
— Más nem is hiányzik még! Hoztam magunkkal gyógyszert, cseppeket. Ha reggel is fájni fog, nem tudom mi lesz! Betegen mégsem folytathatjuk az utat.
— Ne izgulj, anya, minden rendben lesz. Biztosan valahol huzatot kaphattam. A buszban kinyitotta valaki az ablakot, pedig működött a légkondicionáló berendezés.
— Bízzunk bene, hogy valóban nincs aggodalomra ok, reggelre elmúlik.
Margit az éjszaka hátralevő részét szinte ébren töltötte. Csak hajnalban aludt el. Éva ébresztette.
— Anyu, készülni kell! Térj magadhoz!
— Jobb a füled?
— Elmúlt teljesen. Felesleges volt aggódnunk, biztosan tényleg egy kis huzatot kaptam. Próbálja ma valaki kinyitni az ablakot! — harciaskodott. — Nem fogok vele szépen beszélni.
Reggeli után mindenki összepakolt. A csomagokkal már gyülekeztek is a busznál. Indulás után az idegenvezető tájékoztatta a csoportot utazásuk következő állomásairól.
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 10:56 :: Avi Ben Giora.
