Vagyunk mi megrögzött ifjú álmodozók ,
Sorsunk országában fáradt átutazók.
S éltünkben mi számít , mind ez úton zajlik:
Az igaz érzéstől, küzdő-kétszin harcig.
Mindent meg kell élnünk , és mentségünk nincsen,
Majd lágyan mosolygunk egy-két emlék-kincsen .
Gondolom, a rímek miatt kezdted úgy, ahogy a versed… de Csilla, ragrímek miatt főleg!!! –nem szabad „elrontani” egy verset.
Álmodozók-átutazók…
Ne ragaszkodj mindig a rímekhez, mert kijön az úgy is, ha éppen nem a végén cseng össze, vagy, ha már rímek,akkor azt elegánsan kell megoldani…
Így nem kezdünk egy mondatot, hogy „Vagyunk mi… „
Esetleg a végére tesszük. Tényként. Pont. De akkor a „mi” maradhat el…
Valahogy így….
„megrögzött ifjú álmodozók vagyunk,
sorsunk országában fáradt átutazók…”
( és már a ragrím se „zavaró” )
——————————–
S éltünkben mi számít , mind ez úton zajlik:
Nem mindig szerencsés a „régies” hangzás, és nem is mindig indokolt. Itt nem érzem indokoltnak.
„Életünkben ami számít , mind ezen az úton zajlik:”
————————————————
Az igaz érzéstől, küzdő-kétszin harcig.
Az a gondolatjel szerintem nem jó helyen van. Nem a küzdő kétszín, hanem a harc maga… és ha már, „sokszín”… akkor legyen kétszínű…
Az igaz érzéstől, a küzdő kétszínű harcig.
————————————–
Mindent meg kell élnünk, és mentségünk nincsen,
– nem kell ide az „és”…
Majd lágyan mosolygunk egy-két emlék-kincsen .
Gondold végig. Javítás után visszavárom…
Legutóbbi módosítás: 2014.05.17. @ 13:59 :: Bihari Csilla Rózália