A dolgok változnak…
Az ösztön és az értelem
örökös harca kikezdi a lelket,
az értelem visszabeszél.
Üldözőbe vettem magányod.
Lassan mindenért rád szólok,
nem találom a nyelvféket.
Fojtogat az indulat,
ahogy kávédat iszod
a „bennfelejtett” kiskanállal,
s az ételmaradék még ajkadon,
miközben emeled a bögrét.
Ilyenkor azon filózok,
vajon miért is szerettem beléd…
Az a néhány pecsét már
nem is zavar, hozzád tartozik,
mint kopott szemüveged.
De, ha nem kettesben vagyunk,
igenis elvárom, hogy
jólfésült és kivasalt légy!
Mikor kuszáltam össze fehér hajad?
Az illatodra alig emlékszem…
Folyton-folyvást rágódom
a dolgok mai állásán,
s csak tettetem tündöklésemet.
Egy ideje már
erőltetetten mennek a dolgok,
akadozik a társalgás.
Mégis képtelen vagyok
lebeszélni magam rólad.
Talán, lenne még egy esély…
A dolgok igenis megváltoznak.
Legutóbbi módosítás: 2014.05.25. @ 13:01 :: D. Bencze Erzsébet
