Időtengelyen
úszik a múltunk,
billeg a jelen,
lebeg a jövő.
Megannyi öröm,
bú, mi összegyűlt
évezredeken…
Hullámok hátán
tovatűnt évek.
A völgyek ölén
titkos szerelmek,
buja képzelet.
A sírok mélyén
csöndes fekhelyek…
Zöldarcú remény
lankadatlanul
társul szegődik;
elkápráztat, majd
csendben, a némán
felszálló köddel
hűtlen ellibben…
A bosszú, a düh
mélyre taszíthat.
Józan dologra
boldog lendület,
tárgyilagosság
és kitartás kell.
Csilloghat jövőd…
Ki életen át
vállalja sorsát,
a fölösleges
magyarázatok
sem marcangolják
kifosztott lelkét.
Az győztes lehet…
Lassan idomulsz
te is a csendhez.
Aranyglóriád
fénye megkopott.
Látomásaid
korallzátonyok.
Fölötted mennybolt…
Történelmi nagy
komédiákban
ismétlődik az
arcátlan IDŐ.
Egyetlen törvény,
mi uralkodik
ősi tengelyén…
(szétmállott régen)
Legutóbbi módosítás: 2014.05.14. @ 21:35 :: D. Bencze Erzsébet
