Király Attila : Attila

Az idő és a fizika törvénye által
találkozik a meglepő a nem is várttal.
Amputált mozdulatokkal rázunk kezet,
látszik rajtunk a kölcsönös tisztelet,
És a kíváncsin suta igyekezet,
ahogy szólítom:

 

Attila! Mondd csak!
Merre jársz most?
Közel-e már az igazsághoz?
Tudod, mit magadnak
mindig is kerestél,
s mikor ráleltél, míg lehetett,
forrón öleltél, úgy szerettél.

 

Attila, beszélj!
Mi történt Szárszón?
Kérlek, erről is
váltsunk most pár szót!
Azon a pályaudvaron, ott
a hullamerev sínek között,
ahová rogyadozó léptű,
üresedő lelked bicegve, acél hideg
mankókat keresve beköltözött.

 

Emlékszel? A nevedet keresve
fejben futottak át egy listát,
s téged fura módon nem lelve
rád ragasztották a Pistát.
Én sem értem, hiszen egyetlen
Attila sem lehet István,
se nem koldus, sem alispán.
Attila színész, költő, vagy hadvezér…
Ne siess még! Beszélgessünk!
Vagy máris mennél?

 

Attila! Mesélj!
Hová vitt az út?
Az, amit könyörtelenül
jelölt ki számodra a vasút.
Mi lett a rengeteg tervvel?
A költészet azóta is
belőled vermel
tavaszra kicsírázó gondolatokat.
A kedvemet ne vedd el!

 

Kérlek, maradj még! Gyere,
üljünk le mi ketten.
Még akkor is, ha a pillanat
közöttünk az őszinteségedtől
ráncos homlokkal,
összerezzenve meg is retten.
Én veled a múltat,
te velem a jövőt,
érjük mi most tetten!

 

2013. január 4. 00: 20

——————

Nem kell rímelni minden áron. De ha mégis, ne így. Van ritmusérzéked, van hallásod, de tisztába kell jönni még a használatukkal. Írni sem kell minden áron, a megfelelő egy sorba egy egész regény belefér. Te egy egész regénnyit írtál, s nem lett több egy sornál. Naplóba javaslom. NHI

Legutóbbi módosítás: 2014.05.25. @ 19:28 :: Király Attila
Szerző Király Attila 85 Írás
1967. szeptember 17.-én, vasárnap hajnal előtt születtem a volt királyi főváros, Esztergom kórházában. Anyai ágon Fekete erdei német és bajor, apai ágon palóc vér csörgedezik az ereimben. Édesapámtól a Király, míg édesanyámtól az Attila nevet kaptam, így lettem magyar. Kis kitérőtől eltekintve többnyire a Duna jobb partján fekvő Nyergesújfalun élek. Kisvárosom északi pereme a trianoni gúnyhatár...ezért folyton honvágyat érzek országomban a Hazám iránt. Tanulmányaimat is itt kezdtem a helyi általánosban, majd a vegyipari szakközépiskolában folytattam, de úgy is fogalmazhatnék, hogy itt szabotáltam, mivel a mesék és a regények sokkal inkább érdekeltek, mint a tananyag bizonyos részei. Eddig két gyermekem született, Anna és Tamás. Jelenleg mindketten egyetemisták. Nem is kívánhatnék jobb gyerekeket magamnak. Versek írásába 14 éves korom körül fogtam, de ez csak amolyan első szárnypróbálgatás volt, amelyet a nagybetűs élet taposómalma hamarjában kerékbe is tört. Nem vagyok szolgalelkű, ezért nem szívlelem a láncokat, hiába csörgetik azt mások oly lelkesen. Közben eltelt több mint 30 év, mely alatt néhányszor élve reinkarnálódtam. Közelebbről tanulmányoztam a női lélek működését, és a politikát, melyek során, következtében életem időnként váratlan fordulatokat vett. Hordozok néhány kitörölhetetlen tetoválást a lelkemben, fejemben pedig a hagyományos mellett a női-magyar szótár egy halványabb kivonatát. Ahol a mások határai véget érnek, nagyjából ott kezdődnek az enyémek. Élő könyv vagyok, aki saját megírását érleli magában. Ha akarattal bántasz, a te lapod kitépődik, és én örökre becsukódom előtted. A versekről úgy gondolom, hogy nem én írom őket, hanem ők íratják magukat velem. Az én felelősségem az, hogy ez minél magasabb színvonalon történjen meg. Tartok vele valahol.