Egy lány, ki magára maradt egy álmatlan éjszakán,
szóra nyílik a száj, kérdez, válaszra vár.- kinek nyílik szóra?
Csengettyű szól, a harang válaszol,
elnyomott érzés, lelki fájdalom.- kiben?
Csendben ballag, hallgatag a vágy,
zizeg a fű, amerre jár.
Kismadár hangjára csendben válaszol,
a madár mintha értené, újra csak dalol.
Megállván a lány hallgatja a nótát, Megállván… nóta… ( egy kicsit már előrébb vagyunk… )
apró madárszív hatalmas nagyságát.
Tücsök a lábánál hegedűjét húzza,
mintha sokféle hangszer
egyszerre csak Ő neki szólna.- az előbb csak egy hegedű volt… – bár a hegedű szépen szól, de az, hogy „többféle” hangszert lehetne kihallani belőle…
Döbbenet vett erőt rajta, – döbbenet vett erőt rajta?????
Egyedül vagyok… –és ezt miből gondolta?
– Nem! Hisz övé a világ. – most ezt ki mondja? A mesélő?
-és hogy kerül hirtelen ide a virág, mikor az előbb még madár volt a „szereplő”…
Meglepetten nézi az apró virágot,
mely sok giz-gaz közül rá mosolyog.
Letépem – volt a gondolat, – „volt a gondolat” ??????
nem- nem, hisz ez én vagyok! – na…itt azt’ végképp nem tudom, ki-kicsoda…
Anna, mert versszakok, mert néha rímel, mert nem ér margótól-margóig…nos attól ez az írás még nem vers. ( és igazán sehova nem tudom besorolni… ) – Inkább egy rövidke gondolat, vázlat, amiben sajnos keverednek az idők, keverednek a személyek… és igazán nem lehet tudni, hogy a „mesélő” a szereplő, vagy egy lány, akit ismer a mesélő, vagy egyszerűen…valaki…
Az írás „nyelvezete” nem rendezett. Archaikus. Közhelyes.
Hidd el, Anna, amit megírtak már ezerszer… előttünk, kicsik-nagyok… azt meg lehet írni újra… más képekkel, más hangon…
Legyél eredeti. Te. Lénárt Anna. Legyél benne az írásokban, az írásaidban, érthetően, érezhetően.
Legutóbbi módosítás: 2019.11.12. @ 14:54 :: Lénárt Anna