Harmincnégy éve harmincnégy éve veszett bátyádnak –
arra írtam akkor Neked, mert ő volt a költő, veszéllyel élő:
titkos és egyetemes; minden kérdése robbant és vágott és lángolt
és fájt – bele a képibe, testébe magának-másnak, mert Te is én –
akkor írtam zavarom mítoszba oldani, biztos megérted, mér’ teszem,
hisz alig ismertem két rokonom, kiből maradtál nekem – s már Te sem.
Zavar az élet és zavar a halál; nagyobb zavar, ha hiába élek,
Bennetek azt láttam, nem is a tudást, de valamire kifut: egészre,
minek csak sóvára lehetek, ha van erőm; szavam meg akkor sincsen –
az ölelés pedig, mint majdnem mindig, valahogy elmarad az időben.
Kihez forduljak, lelkem, ha lenne, kiben lássam meg méltó tükrét,
mit hagytam ki, hány gondolatot, mennyi szót, milyen testvérülést –
követni mér’ nem, folyton elveszést a részletekben – miért nem magasról
nézni mosollyal, mindegy mi szesszel, cigivel: szegény az élet, de részletgazdag,
megéri folyvást az elámulást – most fészbukon nézem szikár bajszos arcod –
hatvannyolcból kettőt ha vonok: tudom, megélted, előttem tetted,
mire nekem nem volt, mert – gyáván – jogom: barát ismeretlen és rokon.
2014.05.13. Széphelyi F. György 66. évében…
Legutóbbi módosítás: 2014.05.22. @ 06:25 :: Petz György
