Zölddel árnyékolt otthonunk
ápolt-tapétás falsarkai között,
ahol a kedv sosem divatból hált
– mert az erkölcs mindent legyőzött –
hajlott sérvig értünk derekad,
úgy, hogy nem kellett kérnünk,
nehogy majd azt mondják,
családunkban a bűnt fonják.
Kézzel művelt földbuckák sugarában
végig, az éjbe hajló nappalok mentén,
ahol éles kapanyom ért gyomot
– meg is halt nem bírta a pengén –
nevelted génerős akaratunk,
nyugtattad fejletlen haragunk,
hogy kitartásunk éretté érjen,
‘s az Úr hátunkra irgalmat mérjen.
Más-árnyékos enyém-ház mostjában
rendezetten fess falak között,
kéz munkált buckákról, meg gyomról
álmodok, és emlékeim mögött
kullogok sántán , de büszkén – idézve
arcod, keveset becsült hangod –
majd mesél(l)ek egyetlen gyermekemnek
Anyukám rólad, és hogy engem is szerettek.
(2014. május 2.)
(Kép: google)