Anyám kapormagot szedeget, holdfényben
( a jövőt száz apró kéz nyújtja át neki )
bőre most is napsütötte, mint volt régen,
és életöröme ártatlan, gyermeki.
Ősz haja meglebben az esti napszélben,
mintha egy agg varázslónő járkálna ott
és hűs nyomában a rég elveszett éden.
Mindig is gazdag volt – hisz’ titkokat tudott.
Ő a legendás erdész középső lánya;
a természettel andalogva érkezik,
paradicsombokrok hajolnak utána,
s két fekete macska kíséri lépteit.
***
Anyám kapormagokat hullajt a szélbe
( ”Eső lesz” mondja, ahogy felnéz a Holdra )
gyümölcstelt ágakat szelíden hajt félre,
s visszavágyja magát régi táncdalokba.
Legutóbbi módosítás: 2014.05.03. @ 17:54 :: Schifter Attila
