Legszentebb bűnöm lettél,
áttetsző remény.
Tűzhajnalokra virradó,
falatnyi gyümölcskenyér.
Ha nem szeretnélek,
lehet, szégyelleném;
életemben egyszer hazudtam érted,
te hófehér,
nekem fogant,
púderillatú pillanat.
Az égboltozatot áthasítja
egy csillagszekér,
míg a képzelet hozzád vonja ujjamat.
Mire virrad, tökéletesre rajzol;
milyen szép vagy,
hozzám a legirgalmasabb,
langyoshúsú nevetés.
Talán meghagy
szeretni a holnap.
Nevelnélek, mint szőlőszemet,
és ha belőlem fellélegeznél,
tartanám egek rejtekén
álmodat,
s el nem ejteném.
