ha már bezárt az Éden… Koosán Ildikó Csordul az ősz aranya, ölére fogad ma a táj is, Elheverészik mind, aki gondtalan percekre vágyik; Visszafogottan! Szól le egy isteni hang az idő kerekének, Hadd, feszesedjen, dúsuljon égi zamattal, – épp kitakarta, Fényzuhatagba most mártogatja fürtjét – a szőlő. Hadd, édesedjen, – ha már bezárt az Éden- tőle az emberi lét is… S mért igyekezzen a tél? Kéretlen úgy is nagy-hamar eljő! * Lám, csupa illat, és csupa pajzán szép szavak Csörgedezése itt ez a vers is; Pattan a szőlő, vére kicsordul, édes a mustja, Inni kínálja magát csudamód, mégse hiába, Hajnali bimbók szép ívű kelyhét lásd, teletöltöm, Álljon itt kéznél szomjamat oltani, Lélek, ha pilledni kész, s majd belevész a lángtüzű nyárba… 2014. március 3.
