Az ajkaid néha lilák,
bár mosolyra derülnek,
ha engem láthatsz,
én nem mondom ki,
ezt Te is látod…
és bízol bennem, mert eljövök,
bármikor várhatsz…
Kimarad olykor egy dobbanás,
fáj a csend ütemére
tehetetlen várni,
hideg kezed tenyeremben,
melegítem, amíg lehet,
vigyáznom kell rád,
mert nagyon féltelek…
Tibor, az nem baj, ha egyszerű a vers… nem baj, ha rövid egy vers… de, amikor nem szólal meg, amikor nem szólít meg…mikor hiányzik belőle az a belső „dráma” ( jelen esetben )… az a kis feszültség… vagy éppen az elszelídülés… az ív…az indulás és az érkezés, és a köztes … akkor csak azt lehet mondani…szürke-vers…
Sajnos ezt nem sikerült felépítened.
Naplóba javaslom…
Legutóbbi módosítás: 2014.06.15. @ 20:10 :: Murák Tibor
