Skót felföld kies zugában
birtokon ős-csend honol,
hol nyárestén dudaszóhoz
tölgyfákon harkály dobol.
Applecross smaragd füvétől
ködöl a hegy, partvidék,
hogy az ormok legendáit
eső permetezte szét.
Kirk Willough holdkerek neje
mellett sétált – bús lovag,
szívét hűvös szellő járta,
nyírfán rezgő gondolat.
És asszonya félszeg lelke,
mintha látná a jövőt,
csendes ívű igaz szóval
sújtotta az elmenőt:
„Kirk Willough, óh, arra kérlek,
tengerhez ne végy irányt.
Álmomban a szirtfokok közt
láttam egy szép hableányt.
Derékig volt mezítelen
s csábító az éneke…
Csigás haja mélybe húzó.
Óhajom, mondd, érted-e?”
„Százszor ültem ott a szirten,
bíbor híd az alkonyat.
Ne félts, kedves, gyors a tőröm,
erdők félik kardomat!”
S ezer nőt láttam mezítlen’,
szépasszony is volt cseléd!
Hűségben szenvedett rabság
olt szerelmet s szenvedélyt!”
Útját kísérte Applecross,
csepp folyó s egy félsziget,
zöld nyelve a tengerbe nyúlt
őrizvén kristály-vizet.
Szirtfok felé haladt immár,
s hangot hallott, dúdolót.
Egy leány derékig hajjal
habban kék kötényt mosott.
„Hej, te tündér! Járjon kezed,
múltadat tisztára mosd!
Meghallgatnám szép éneked,
ruhádat a partra hozd!”
„Halld meg itt, jó lovag úrfi,
gyolcsingem rózsát takar!
Csókoddal, ha lángra gyújtod,
átölelhet még e kar!”
„Fejem sajdul szavaidra,
lábaim kőoszlopok!”
„Segítek, lásd, jó lovagom,
csontszikémben bízhatok.
Szoknyám csíkja öv fejeden,
korall kígyók bűvköre!
Ölelj s csókold habtestemet,
ajkad legyen ékköve!”
Willough lelke mélybe tartott,
ölelte a hableányt,
sebes vérük a sziklákon
tajtékzó illatra várt.
Úsztak beljebb, s egyre beljebb –
a lány hallá változott.
Willough iszonyút kiáltott,
síkos pikkelyt hogy fogott.
Tőrét övéből kivonva
csapkodott a part felé.
Feje zúgott habok felett,
s villám hasított belé:
„Jaj, én lelkem! Óh, mit tettem!
Vétkem gyónom, kínja bánt!
Vágyakozva ezüst sellőt
csókoltam vagy hableányt?”
„Jaj, én édes feleségem,
vess ma ágyat, paplanost!
Vess éjjelre, hogy felejtsek
sós tengerízt, vad habost!”
Kirk Willough biz’ forgolódott,
álma lett sok hableány.
S fülébe holdsarlók mellett
kórust zengett mindahány!
Legutóbbi módosítás: 2014.06.06. @ 21:00 :: Pásztor Attila - Atyla
