„Anyám, édes, kérve kérlek, holnap hegyre indulok,
hosszú útra tarisznyálj föl, lovamnak vess friss zabot!”
„Maradj itthon, drága fiam, pecsenyét hordok eléd,
messzi úton bajod eshet, vihart küldhet rád az Ég!
Utad sebes folyók szelik, sziklás szurdok, meredély!
Kezed, lábad miért törnéd, víz veszejt vagy sűrű éj!
„Csendes szóval kérlek, anyám! Oly rég láttam kedvesem!
Csókja tűz és mind’ szomjazom, nem tarthatsz egy szóra sem!”
„Maradj, fiam, tüzes borhoz estén lantot pengetek,
s vetek habos paplan-ágyat, felejts hajnalt s reggeled’!”
Maggie csak egy pásztorlányka, mezítlábon futkosó!
Anyja cseléd, mostohája, kastélyt, udvart felmosó!”
„Csendes szóval kértem anyám! Utam szabott s nem tiéd!
Szemöldököd sem riaszthat, szívem őrzi Maggiét!”
„Légy átkozott, Willy Horses, vesd majd szalmaágyadat,
s ha elérsz is Cleave folyóhoz, ragadjon bősz áradat!
*
Willy Horses útnak eredt, menny dörgött hegy s víz fölött,
bokros lova földre dobta sziklák villáma között.
„Szelek, vizek! Zabos habok, engedjetek! Rajtatok,
ha átkelek, éjszakára Maggiem karján alhatok!”
„Nyiss ajtót, óh, szép galambom! Jöttem hosszú csókodért!
Nyiss ajtót, óh, drága kincsem! Lelkem szikláktól alélt!”
Lánya kezét másnak szánta Maggie anyja, lesve várt,
s Willy, hogy a kapuhoz ért, színlelt csalfa mátkapárt:
„Nem nyithatok, mulatság van! Szobám vendéggel teli!
Eredj, honnan eddig jöttél, derekam más öleli!
Első szobám bírók fűtik, másikban egy gróf hever!
Harmadikban posztós asztal s három lord kártyát kever!”
„Nyisd kapudat, Maggie, lelkem! Anyám átka vagy megöl!
Visszaúttól szívem szakad, erőm alig, s kín gyötör!”
Nem jött válasz… S Willy Horses a Cleave sodrába veszett,
míg szerelme szárnyas lelke csillagok közt repkedett:
„Álmot láttam, édesanyám, Willyt gerle képiben!
Gerendáról ide röppent, s fordult ágyam végiben.
Szárnyát tárta hívogatón… Csókjára most szomjazok!”
„Ne menj lányom, Willy járt itt, de ő maga már halott!”
Maggie hamar szoknyákba bújt, s vette fonott kosarát.
Úgy indult hű kedveséhez, kötényt kötött s pántlikát.
„Ne menj, lányom, egyetlenem! Willy rég kopogtatott!
Cleave folyó zúgói közt csak lelke búg, ő rég halott!”
„Megyek, anyám, szavát hallom csengve zengő bérceken,
megesküdtünk Úrszín’ előtt, szívünk örök s egy legyen!”
S merült zúgó sziklák közé, Willy lelkébe karolt,
kosarát vadvíz ragadta, bérceken járt már a Hold…
Völgybe sodorták a habok, fenyvesből tölgyes közé.
Csendből fodros csipke készült – szemfedő, hullám fölé.
S az éjjelt’ lant húrja pattant, s tükör hasadt, Maggié…
Hajnalok víz- s fényfüggönye így lett hű szerelmeké.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 11:57 :: Pásztor Attila - Atyla
