68. Lefegyverezve
Ünige számára nem volt termékeny az éjszakai forgolódás. Reggel még mindig ott tartott, ahol elakadt tegnap délután: az érzelmi csapongásnál. Hol harcolni akart Győzőért, hol gyűlölet hatotta át minden sejtjét a megcsalatásáért. Nem ment, inkább vánszorgott az iskola felé. Ő, aki rendszerint minimum negyedórával becsengetés előtt megérkezett, nehogy elkéssen, aznap a mindig utolsó percben érkező Borókával találkozott össze az iskolakapuban.
— Tegnap kora délután kerestelek telefonon, de a robot felelt. Bocs, az este hangtalanra állítottam a telefonomat a színházban. Tizenegykor láttam, te is rámcsörögtél, de akkor már nem hívtalak vissza. Miért?
Ünige, elmesélte néhány szóban a tegnapi esetet Roxival.
— Nem ismered azt a lotyót? Hiszen mesélted, mi történt a cukrászdában! Ne hagyd magad! Szívességet teszel neki, ha meg se hallgatod Győzőt!
— Amilyen hülye vagyok, még fel is hívtam — felelte Ünige és elmesélte Simonyi Óbester kirohanását.
— S mi változott? Eddig is titokban találkoztatok, nem?
Háát… Azért anyai átkok nélkül… Azoknak az emlékei ismét eszébe juttatták megaláztatását. Rossz néven vette, amikor barátnője tovább magyarázta Győző bizonyítványát. Egy ilyen „hülye liba” magatartás aztán végleg kihozta Borókát a sodrából, és a rá jellemző szókimondással fejezte ki véleményét Ünige lelki-mazochista viselkedéséről. A végén már jelzőit se válogatta.
— Hogy lehetsz egy ennyire hápé? Legalább…
Ünige nem hallgatta tovább, hanem elrohant. Még épp be tudott surranni a történelemtanár előtt. Így legalább nem kellett Roxi szemébe se néznie. Lelki válsága felőrölte minden energiáját, csak fizikailag volt jelen az órán. Nem épp a legüdvösebb magatartás az első padban…
— Mit csinálsz, álmodozol? Szerelmes lettél, vagy már vakációzol? — szólt rá a tanára.
Úgy hatott rá a felharsanó vihogás, mint egy ostorcsapás a hátán… Igaz, e megjegyzéstől nem tudott jobban figyelni. Az álmodozás nem jóakarat kérdése. Első szünetben még kihasználta előnyös földrajzi helyzetét, és elsőként sirült ki az osztályból. Meg se állt, amíg meg nem kerülte az épületet, s ott a falnak támaszkodva várta meg az újabb csengőhangot. Ám az osztályba lépve már nem kerülhette el Roxi gúnyos tekintetét. Ismét fellobbant benne a bosszúvágy. Óra végéig harci kedve lelohadt, és ismét a menekülést választotta volna, ha padtársa, Árpi nem kérdez rá:
— Mi van ma veled? Mi történt? — fogta meg a kezét.
Nem volt kedve megosztani keservét. A vállán úgysem sírhatja ki magát, hiszen Árpi az utóbbi időben minden szünetben aláírta a jelenléti naplót a VIII. D-ben. Ha késne, hát megjelenne Ica. Az kellene még, hogy ennek a rendes srácnak ő okozzon kalamajkát. Így hárított. A fiú rövid habozás után magára hagyta, bár látta, a „semmi” mögött igencsak komoly probléma áll. Ám közben a két paddal hátrább ülő Roxi előre jött. Ünige észrevette. Padjára szegezett tekintettel kezdte lassú mozdulatokkal előszedni a következő órára szükséges füzetet, fél szemmel vetélytársnőjét figyelve, eltakarodik-e az útjából. Ám valakinek jobb dolga nem akadt, mint megkérdezni Roxit:
— Mi a csuda lelte a szádat? Egy kutyával csókolóztál?
— Áááá, csak nagyon tüzes srácok járnak a Radnótiba! — vihogott.
Ünige úgy érezte, mindenki őt nézi. Harciasan osztálytársnője szemébe nézett.
— Hogyhogy téged soha nem harapdált össze? Vagy veled nem izgult fel eléggé? — gúnyolódott.
Ez már nem lehetett kibírni. Ünige visítva ugrott fel a padból, tíz körmét előre tartva vette célba Roxi képét. Abban a pillanatban eszébe se jutott, hogy körmeit három élű fegyverré alakította az este. Ám egyidejűleg Alex rontott be a folyosóról:
— Jön az Oszi!
Amint meglátta a visítva Roxira támadó Ünigét, elkapta oldalról. Ekkor már a lány elég nagy kezdősebességgel lendűlt, így még a kajakozásban edzett izmokkal rendelkező Alex is megpördült tengelye körül. Nem szándékosan kapta el fogantyúiba kapaszkodva, de hát istenem, akkor már kiélvezte a helyzetet. Foglya egy ideig kapálózva próbálta mégis elérni a kitűzött célpontot, de hamar rá kellett jönnie, nem ellenfele a kisportolt fiúnak. Amint megérezte a fogást a mellén is, dühe a srác ellen fordult, s fülét megtépve akarta rávenni, engedje el. Ám dulakodás közben csak az arcán tudott végigszántani kétszer tizenkét vérző barázdát. Hüvelykujjainak nem esett „kézügyre” a fiú arca.
— Veszett vadmacska! — engedte el Alex, majd azonnal elkapta balkarját és kicsavarta. Ünige a földre esett.
Ekkor lépett be az osztályfőnök.
— Mi történik itt?
Alex meg akarta akadályozni a lányok közti Mortal Kombatot, s Ünige körmeit az ő arcába véste, erre akadt elég tanú. A srác arcán található túlzottan nagyszámú véres csík miatt aztán a támadó körmeinek vizsgálatára is sor került. Ahhoz se férhetett kétség, ilyen manikűrt csak olyan készít, aki előre megfontolt szándékkal akarja fegyvernek használni karmait, méghozzá fegyverviselési engedély nélkül. A szerelmi párbajoknak is vannak megengedett sportszerű szabályai, ez nem tartozik közéjük. Az sem felmentő körülmény, hogy Alex véletlenül(?) hozzáért a melléhez. Irány az igazgatói iroda!
Ott szokása szerint dacosan hallgatott. Nem épp nyertes stratégia, de hát tőle ez nem volt meglepő. Domonkos Anyát lelkifröccse hatására sem adta fel e magatartást. Bármennyire is hihetetlennek tűnt a történet, Ünige fegyverré előléptetett körmeit és az előre megtervezett szándékot nem lehetet letagadni. Mivel a békebíróként közbelépő Alex lett a sértett fél, még súlyosbította a helyzetet.
— Mivel ma az utolsó iskolai nap, hiszen kezdődik a karácsonyi vakáció, és én is elutazom, édesanyádat csütörtökön, december huszonhetedikén reggel várom itt az iskolában. Van ennek valamilyen akadálya?
— Nincs… — nyelt egyet Ünige.
— Rendben. Most pedig innen ki nem mész, amíg el nem tünteted a „fegyvereidet”! Tessék, körömvágó!
Ha már úgyis lekéste óráját, az épp lyukas órán ücsörgő Tűz Mária is kivallatta a kiránduláson történt óvszerügyről. Roxira kérdezett rá többször is. Potenciális elkövetőt látott benne, s tekintve a konfliktust, remélte, Ünige megszegi a diákösszetartás alapszabályát. Csalódnia kellett. Az még megszaporította Ünige szívverését, amikor tanárnője Borókáról érdeklődött. Ha kiderülne, barátnője miért zárta ki a szobából… Szerencsére az igazgatónő lánya az utolsó gyanúsítottak közé (se) tartozott. Ünige a következő szünetben egyenesen a VIII. B-be sietett, leadni a drótot, mit vallott róla és mit nem. Ám közben Boróka rosszul lett, hányt, s az iskolaorvos hazaküldte.
Mire visszaért az osztályba, „Miss Marple” Xéniát is berendelte. Pedig jó lett volna egy másik véleményt is meghallgatni Győzővel kapcsolatban. A Borókáét tudja. Xénia gondolkodásmódja gyökeresen különböző… Vajon ő mit gondol az egészről? Majd következő szüneten…
Amint az igazgatónő meglátta a Xéniát is távozni a magyar-szertárból, betelt a pohár. Ingerülten szólt rá a szintén kihallgatásra érkező Vivienre, várjon kint a folyósón, majd ő nyitott be.
— Mari, hagyd már abba ezt az egész cirkuszt! Csak nevetségessé teszed magad.
— Nem hagyom! A nyolcadikosok tették!
— Ezt honnan veszed?
— Xénia tud róla. Láttam rajta. Nem nézett a szemembe, amikor tagadott.
— Nem biztos, hogy osztálytársa tette… Csak feltételezés!
— Megpróbáltam sarokba szorítani. Azt felelte, elég kényes helyzete van édesapja miatt, nem fogja besúgással tetézni. Tehát tud valamiről. Végül nem volt hajlandó megmondani, hiába fenyegetőztem. Azt mondta, hívassam fel az édesapját, ő akkor sem vall be semmit. Amikor az iránt érdeklődtem, neki mi része van benne, akkor a szemembe nézve tagadott. Egyik barátnőjének lehet köze a dologhoz, ha neki nem is. Roxiból kinézem. S Ünige is elhallgat valamit.
— Hívasd be előbb Roxit! Vivien még várjon — ült le az igazgatónő.
A lány egy ideig kerülte a forró kását, végül a nekiszegezett vádakra kitálalt:
— Nem én tettem — nézett az igazgatónő szemébe. — Ha azt tetszik kérdezni, szexeltem-e azon az estén, a válasz igen. Használtam-e óvszert? Erre a kérdésre is igen a válasz. De olyan márkát én nem használok, egyszerű oknál fogva. Magyarországon nem árulják. Ha még megvan a doboz, tessék megnézni, rajta áll: made is USA. Nálunk csak európai gyártmányút árulnak az üzletben.
— Honnan tudod, milyen volt? — kapta fel a fejét az igazgatónő.
— Tűz tanárnő szobájával szemben laktunk. Láttuk, mielőtt eltűnt az ajtóról.
— Kinn jártatok a folyosón? Éjszaka közepén? Mire fel?
— Igen. Rettenetesen meleg volt a szobában, nem bírtunk aludni, mert úgy fűtöttek, mint az őrültek. Mivel Xénia az ablak alatt aludt, nem tarthattuk nyitva. Ezért megpróbáltunk kereszthuzatot csinálni, lehűteni némileg a szobát.
— Tényleg nagyon fűtöttek — erősítette meg a magyartanárnő.
— Ti reklámoztátok diáktársaitoknak?
— Más is látta, nemcsak mi! — feleselt.
— Ünigével min vesztetek annyira össze, hogy neked ment? — érdeklődött az igazgatónő.
Roxi csak hosszabb hallgatás után válaszolt, lehajtott fejjel.
— Elmondtam a srácának, mit művelt a kiránduláson, s összevesztek.
— Mit?
Dacos hallgatás volt a válasz.
— Kérdeztem valamit! — emelte meg a hangját az igazgatónő fenyegetően.
— Xéniának miért szabad hallgatni? Nekem miért kötelező elmondanom, ha ő hallgathat? Tessék megmondani édesanyámnak, hogy nem akartam árulkodni!
Hát igen. A precedens megtörtént.
— Érdekes egy értékrended van! Kérés nélkül odamentél Ünige barátjához, és elmondtad azt, amivel elrontottad a kapcsolatukat. Mire fel? Tanári felszólításra pedig nem vagy hajlandó elmondani, mit tett a kiránduláson… Akkor hogyan higgyek neked?
— Nem ugyanaz… — dacoskodott lehajtott fővel, majd egy pillanatra felnézett. — Mert… Mert… Bosszúból!
— Bosszúból?
— Egy féltékeny őrült! Hétfőn a cukrászdában a sráca másik oldalára ültem, s elkezdett gyanúsítgatni. Amikor átültem egy másik székre, azzal gyűlt meg a baja, miért ültem vele szembe. Akkora hisztit rendezett, hogy el kellett mennem, mert mindenki minket nézett. Tessék megkérdezni bárkit: Xéniát, Alexet, Vivient és a párjaikat. Bármelyik tanúsíthatja. Másnap pedig azt mondta a srácomnak, hogy rámászok Győzőre. Én is összevesztem Jancsival. Ha neki szabad, nekem miért nem?
— A te srácod… Jancsi, miért nem volt akkor ott a cukrászdában?
— Sietnie kellett haza a suliból.
Rövid gondolkodás után az igazgatónő rászólt:
— Meséld el, ami a cukrászdában történt! Részletesen! Ki mit mondott, mit tett!
A kislány nem ellenkezett. Amikor befejezte, az igazgatónő felállt a helyéről:
— Küldjétek ide Vivient a VIII. A-ból! — szólt ki a folyosóra, majd bekísérte Roxit a titkárságra. — Te itt várod meg a szünet végét!
Egyértelmű, ne tudjanak beszélni.
— Mit szólsz, Mari? — kérdezte Domokos Melinda.
— A kör bezárult. Ünige vagy Xénia.
— Ha igazat mond… — tamáskodott a felettese.
— Miért mártotta volna be pont a barátnőjét? — ellenkezett a magyartanárnő. — Jó, mondjuk Ünigét épp gyűlöli, s ami azt illeti, sohasem voltak jóban, még mióta a két eminens vendettájának vége szakadt sem. De az óvszermárkával Xéniára is ráterelte a gyanút. Hiszen ők ketten jártak a másik földrészen. S végeredményben magát is, hiszen ha Xénia tette — és takarodó után történt! —, neki látnia kellett, barátnője mit tesz lefekvés után. Csendestárs. Vétkesek közt cinkos, aki néma…
Vivien kopogott be.
— Egy pillanatot várj még, légy szíves, majd szólunk! — szólt rá Tűz Mária.
— Én nem tudom elhinni egyikről sem… — töprengett az igazgatónő.
— Roxi őszintének tűnt. Ha ő tette volna, vagy benne lenne a buliban, tagadott volna.
— Ezek hárman falaznak egymásnak. Vagy mind benne vannak, vagy egyik sem. Sajnos Boróka is fog Ünigének… Bár… még úgy is kisurranhatott a szobából éjszaka, hogy a lányom fel se ébredt… Lássuk, mint mond Vivien! Gyere be! — szólt ki hangosan. — Kitől értesültél az óvszerügyről? — szegezte neki a kérdést, miután a kislány becsukta maga után az ajtót.
— Én… találtam meg. De nem én tettem oda, igazgató néni! Becsületszavamra, nem én tettem! Csak nagyon meleg volt a szobában, és…
— Jó, ezt már hallottuk. Miért akart Ünige ma reggel nekiugrani Roxinak?
— Ünige őt okolja, mert összeveszett a srácával.
— Ki az a fiú?
— Bakonyi Győző. A Radnótiba jár.
— Az igazgatónő fia? Mióta jár vele? — nézett nagyot Domokos Melinda. Nemrég tárgyalt barátnőjével, aki örvendett, hogy fiát egyelőre elkerülte a szerelem… Legalább nem vonja el a figyelmét a tanulásról.
— Szinte első naptól kezdve. Vele csókolózott az iskolaudvaron, amikor Tűz tanárnő rajtakapta. Roxi szerint…
— Jó, azt tudjuk, ő mit állít.
— Ünige már azelőtt is rémesen féltékeny volt rá. Ha tetszett volna látni milyen jelenetet rendezett hétfőn egy cukrászdában! Pedig…
— Meséld el mi történt ott!
Amikor befejezte, a két tanár egymásra nézett, Vivien szóról szóra megerősítette Roxi állításait. Ez nem betanult történet. Megtörtént.
— Mit követett el Ünige?
Hosszabb hallgatás után jött a válasz.
— Csak hallottam valami pletykákat, nem tudom, igazak-e.
— Kitől?
— Roxitól. Tessék őt megkérdezni.
Az igazgatónő az órájára nézett. Azonnal csengetnek.
— Küldd vissza Ünigét! Azonnal jöjjön ide! Szólj Roxinak is, a titkárságon vár, menjetek mindketten órára.
Legutóbbi módosítás: 2019.09.20. @ 11:25 :: Vandra Attila
