El sem hiszem, hogy még egy éjszakát teljesen ébren töltöttem. Igaz, tegnap úgy aludtam, mint a bunda, de ma újra visszatért az álmatlanságom. Bárcsak mondhatnám neked, kedves idegen, hogy elfelejtettem bevenni a gyógyszerem és minden rendben van, holnap újra az álomvilág messzeségében fogok járni, de nem így van. Vérvörös szemekkel merengek a sötét szobám plafonjára, miközben kintről hallom a lelkes partiarcok nevetését és viháncolását. Kezemben pedig nem plüssmackót, hanem a telefonomat szorongatom, rajta egy képpel, melyen én vagyok, ahogy alszom, alatta pedig egy apró üzenet: Alig várjuk, hogy újra velünk legyél. Megjegyzem, egyedül lakom, az ajtót pedig bezártam, így nem tudom, ki csinálta ezt a képet, de az biztos, hogy nem én, és elvileg más sem tehette…
Oké, oké, maga a történet nem itt kezdődik, de valahogyan mégis be kellett vezetnem ezt az egész őrültséget. Honnét is induljunk?
Még mielőtt ezt elárulnám, itt az ideje, hogy figyelmeztesselek téged, kedves idegen. Ahogy a nevem is elárulja, pasi vagyok. Ezzel pedig bizonyos dicsekedési túltengés jár. Igaz, a címben csak a szív szót említem meg, de jól tippelsz, ha arra számítasz, hogy szerelmi ügyeimről fogok beszélni. Gyors matekfeladat: vegyünk egy dicsekvési túltengéssel megáldott önimádó pasit, adjuk hozzá azt, hogy a nőügyeiről fog beszélni, akkor mit kapunk? Nagyon helyes! Naná, hogy az ágybéli kalandjait is meg fogja említeni! Szóval, előre szólok neked, kedves idegen, ha számodra inkább a pap, mint a paplan, akkor fordulj vissza, ugyanis itt annyi ágynemű lesz terítéken, ami egy kisebb tisztítócégnek maga a mennyország lenne. Felesleges részleteznem, inkább vágjuk a közepébe.
Noémivel egy bárban találkoztam. Tudom, mindenki azt mondja, hogy a pultosok csak azért flörtölnek veled, hogy nagyobb jattot adj nekik, de valamiért ezt másnak éreztem. Mivel a pultnál van a legkevesebb zaj — talán így könnyebb megérteni, amit a vendégek rendelnek — ezért egyben a legjobb hely is egy meghitt beszélgetésre. Nem látszott rajta, de elárulta, hogy szakácsnak tanul, sőt lassan végez, és csak az egyetemi számlák rendezése miatt foglalkozik az italokkal. Ahogy elnéztem a kézügyességét, azonnal nyilvánvaló lett, hogy nem tegnap kezdte a műszakot ez a szépség. Ha annak az estének egy jelmondatot kéne adnom, akkor valószínűleg a „Mindjárt keverek neked valami finomat!” lenne a legjobb választás. A poén az, hogy nem ittam sokat, legalábbis remélem, de mit ittam pontosan, azt sosem tudtam. Noémi mindig csak elmosódott az üvegek zsonglőrködése mögött, és be kell vallanom, hogy a harmadik koktél után, már nem láttam tisztán.
Nem tudom, hogy bírtam ki az estét alkoholmérgezés nélkül, de leküldtem az italokat, és egészen zárásig vele maradtam. Beszélgettünk különböző italokról (titkon megpróbáltam kideríteni, mégis mivel itatott le ilyen sikeresen), kedvenc ételeinkről, majd amikor megpróbáltam felállni a pulttól, és a lábaim úgy reagáltak, mint egy most született kiszsiráfnak, felajánlotta, hogy hazavisz. Már akkor tudtam, hogy jó lesz az estém, mikor elindultunk a kocsival, mert nem kérdezte meg, hol lakom…
Még mindig csodálatosnak tartom Noémi hihetetlen fizikumát. Imád főzni és enni, imád koktélokat keverni, mégis remek formában tartja magát. Hogy mindezt honnét tudom? Mert a kocsiban, a lehúzott ablak mellett, ugyan kijózanodtam, de bizony kellett egy kis segítség…
— Én nem is itt lakom — mondtam, mikor leparkolta a kocsit.
— Tudom — válaszolt vissza sejtelmesen, majd kilépett és elindult az egyik társasház felé.
Nekem pedig nem kellett kétszer mondani. Kiszálltam és elindultam a csodálatos lány után. Már az ajtófélfánál elkaptam, de rögtön a számra tette a kezét.
— Nem a desszerttel kezdünk, Tigris, előtte még meg kell enned a főztömet.
Bólintottam, de sikerült lopnom egy csókot, mielőtt asztalhoz ültünk.
Füstölt lazacos, spenótos tojásmuffin volt a mai menü — Noémi legjobb másnaposság elleni fegyvere — aztán, amint a tányérjaink üresek lettek, ő is fölkerült az asztalra. Minden egyes pillanat olyan volt, mintha egy tízfogásos, díjnyertes lakomát fogyasztanék. Ajkai édesek voltak, akár a cukorba mártott eper, bőrének enyhe csokoládé íze és illata volt, haja fahéj kellemes illatát árasztotta, szóval megérdemelte a Desszert elnevezést. Természetesen azért a fagyi is visszanyalt, és ember legyen a talpán, aki vigyázzállásban kibírja, amit ez a séf művel vele. Ha az elején én ettem őt, utána ő is jó nagy harapásokat szerzett belőlem.
Azután az este után, még pár hétig együtt voltunk, de véget kellett vetnem a dolognak, mert sokkal fontosabb volt számára az étel és az ital, mintsem az, hogy én ott legyek. Míg az első közös esténken semmit sem kellett tennem, csak élveznem a gasztronómiát, addig a harmadik hét végére, a találkánk előtt, bementem a templomba egy gyors imára, nehogy rossz bort válasszak, ugyanis akkor Isten sem irgalmazott volna a lelkemnek.
Elegem lett abból, hogy csak része vagyok az étkezésnek, mint valami külön fogás. Megálljt parancsoltam a kapcsolatnak. Érdekes módon Noémi nem sírt, de a tányérok azért röpködtek rendesen.
Nem tartom magamat nagy csajozónak, de Noémi után, további hat érdekes nőszemély lépett az életembe…
Noémi után jött Lizi — nem ez a rendes neve, de gyűlöli, ha nem így hívják —, akivel egy plázabeli mozizás után akadtam össze. Elmentünk egy pár randira, sőt még arra is rávettem magamat, hogy felmenjek hozzá és ott töltsem az éjszakát, de egyedül csak azért, mert úgy hallottam, hogy ha dühös vagy szex közben, az új dimenziókat képes megnyitni, én pedig maga a megtestesült harag voltam.
Elárulom, miért. Lizit nem az eszéért szeretik a srácok. Iszonyatosan önfejű, és még ha az Oxford Egyetem által hitelesített tankönyvet is mutatnál neki, nem hinne benne, csak azért, mert az ő kis világában azt a fogalmat másképp értelmezi. Arról nem is beszélve, hogy állandóan késett, vagy átszervezte a találkozóinkat egy órával korábbra vagy későbbre. Meg mernék esküdni, mindezt csak azért csinálta, hogy haragra gerjesszen, ugyanis amikor dühös voltam, úgy odavolt értem, hogy az hihetetlen. Ami pedig a dühös szexet illeti, ne vállaljátok be! Nem éri meg.
Lizi után elkövettem a lehető legszörnyűbb dolgot, lefeküdtem egy házas nővel. Mentségemre legyen szólva, Rita egy szóval sem említette, hogy mással van lekötve az élete, és még gyűrűt sem viselt, de mégis rosszul éreztem magamat. És ami a legszörnyűbb, iszonyatosan irigy voltam.
Egy karaoke bárban énekeltem és fogyasztottam az italokat, hogy minél gyorsabban elfelejtsem a haragom, mikor az egyik számom után, leült az asztalomhoz két pohárral a hely legdrágább whiskyjéből, és azt mondta, hogy az egyik az enyém, mert elénekeltem a kedvenc dalát. Szabályosan éreztem a gyémántokat, ahogy fogamhoz csapódnak, annyira drága volt ez az ital, majd újból elkapott az irigység, mikor elmondta, mennyire sikeres, majd újabb löketet éreztem a testemen, mikor rájöttem, hogy külön sofőrje van, aki hazavisz minket.
Persze, megint nem kellett mondanom, hogy hol lakom, és újra egy idegen háznál kötöttem ki. Amint beléptem a lakásba, láttam az összes bútort, amit valaha birtokolni akartam, láttam az összes könyvet, amiről csak álmodni mertem — első kiadásban, eredeti nyelven és szerintem belülről dedikálva —, szóval röviden összefoglalva, egy teljes kínai falu lakossága nem volt annyira sárga, mint én akkor az irigységtől.
A másik kocsi hajnali öt óra felé állhatott be a garázsba. Mindketten felriadtunk, ő tájékoztatott, hogy azt hitte, csak délután érkezik vissza, én pedig azonnal értettem az üzenetet. Gyorsan magamra kaptam a ruháimat, és a hátsó ajtón, majd a kerítésen át távoztam a bűntett helyszínéről.
Később telefonon keresett, hogy nem akarok-e újra átmenni, de miután végre kiszedtem belőle, hogy a férje jött haza azon a hajnalon, kedvesen közöltem, hogy házasságokat én nem akarok szétrombolni. Búcsúképpen elmondtam, hogy nem tudom, irigyeljem vagy sajnáljam a férjét.
—Csak irigyeld — rebegte hidegen a kagylóba — sajnálni inkább téged kell, hogy kihagyod ezt a lehetőséget.
Rita után Alíz toppant be az életembe, mert ekkorra eldöntöttem, hogy igenis szerzek magamnak valami kényelmeset, amiért mások irigykednek majd.
Egy bútort mentem el keresni, de végül Alízra találtam rá. Ez a lány mindent, de tényleg mindent megtett értem. Kiválasztotta számomra a legjobb bútorokat, elmondta, hogy milyen képek illenek hozzájuk, és utána kicsit elpiruló arccal megkérdezte, hogy eljöhetne-e hozzám, hogy felrakja őket, mert meg tudja találni számukra a legjobb helyet. Szóval most a változatosság kedvéért, nálam kötöttünk ki, de a végkifejlet majdnem ugyanaz volt, mint eddig.
Azért csak majdnem, mert eddig valamit mindig tennem kellett, hogy megszerezzem a lányt, de most ő kínálta fel magát ezüst tálcán. És nem véletlenül mondtam azt, hogy mindent megtett értem. Általában, ha egy lányt magamévá teszek, akkor mindketten elfáradunk, jól érezzük magunkat és egymást, de most a kisujjamat sem kellett mozdítanom.
Az ezt követő hetekben éreztem, ahogy a lustaság erős, de irtózatosan kényelmes paplanja, Alíz bájával, lassan elnyomja minden gondolatomat. Még az ágyból sem kellett kikelnem.
Egy hónap után hirtelen belém csapott a felismerés. Éppen az egyik barátomat ráztam le telefonon, mert a hétvégén mozizás helyett csak Alízzal akartam lustulni, amikor eszembe jutott, hogy az összes szabadnapomat elhasználtam, mert rávett, hogy maradjak itthon. Bevallom, nem kellett sok győzködés, de akkor vettem észre magamon, hogy pár kilót is fölszedtem, és a mozgás is nehezemre esik. A lustaság mintaképe lettem. Ekkor döntöttem úgy, hogy így nem élhetem az életem.
Szakítottam Alízzal, elmondtam neki, hogy odavoltam a folyamatos gondoskodásáért, de túlzásba viszi. Próbáljon egy kis moderáltságot alkalmazni, máskülönben az összes párja csak elhízott lusta gömböc marad, akinek nem lesz senki más az életében csak ő. Úgy nézett rám, mintha ez nem is lenne olyan rossz a számára, de nem szólt semmit, csak mosolygott és elment.
Alíz után Dina következett. Vele egy táborban ismerkedtem meg, ahol én voltam a csoportvezetője. Ha Alíz mindent megtett azért, hogy ne kelljen megmozdulnom, akkor Dina képviselte mindazt, amiért tennem is kellett, de a jutalom felülmúlta a legvadabb álmaimat is. A legapróbb sikeremet úgy dicsőítette, mintha meggátoltam volna a második világháború kitörését, és Hitler feltétel nélkül letette volna előttem a fegyverét. Legyen szó mások előtti beszélgetésről, vagy egy édes kettesben történt éjszakáról, jobban dagadt a mellem a kevélységtől, mint egy hálaadáskor teletömött pulyka. Az pedig, hogy szabadidőmben írtam és gitároztam, csak olaj volt az istenítés tüzén.
Minden egyes publikációm vagy dalom után csak éljenzett. A paplan alatt pedig mindennek a százszorosát kaptam vissza. Olyan hiú lettem, hogy a barátaim rám szóltak, hogy vegyek vissza a képemből. Olyan volt, mintha mindenhová úgy lépnék be, hogy mindenki a hatalmam alatt áll, és egy szó elegendő lenne ahhoz, hogy fejet hajtsanak előttem.
Amikor mindezt felhoztam Dina előtt, bizony eltört a mécses, és én voltam a szörnyű alak, hogy nem élvezem ezt a törődést. Félreértés ne essék, odavoltam minden egyes közös percért, de egy idő után rá kellett jönnöm, hogy én is a földön járok, és ugyan lehet bennem különlegesség, de az biztos, hogy nem annyi, mint amennyit Dina elhitetett velem.
Sajnos egy pár alkalommal visszatértem ehhez a kapcsolathoz, de egy év után sikeresen kitisztítottam ezt a drogot a szervezetemből.
Dina után Reni volt terítéken. Nem is tudom, hol kezdjem ennek a beteges vonzalomnak a leírását. A felturbózott magabiztosságomat felhasználva, bejutást nyertem olyan körökbe, ahol minden a pénzről és a hatalomról szólt. Ennek a kavalkádnak a kellős közepén pedig Reni állt. Ő volt, akivel modell parlamenti ülésekre mentünk és beszédeket tartottunk. A remek ötleteinket eljuttatták a valódi politikusokhoz is, akik meghívtak minket a külföldi Európa parlamenti ülésekre jutalmul, drága éttermekben dőzsöltünk, gazdag lobbistákkal ismerkedtünk meg, akik privát klubokba juttattak el, és mindenütt csak egyvalami volt a közös: a pénz.
Mindent a pénz forgatott ebben a világban, és ahogyan elnéztem, magát Renit is ez mozgatta. Adjatok neki egy kényelmes, nyugodt filmnézést otthon olcsó teával, vagy egy drága hotelszobát pezsgővel, kaviárral, és ez a lány már megy is a jégvödör felé, hogy kivegye a pezsgőt, és kidobja a kaviárt, mert megteheti. Ha csak felhozod előtte azt, hogy a fényűző élet mellett van más is, máris vörös az arca a dühtől, hogy a lehetőségeidet mindig ki kell használni, és a színvonalat mindig a lehető legmagasabban kell tartani. Különben mindenki csak a béka nemesebbik fele alatt lenne.
Másfél év után végül kénytelen voltam otthagyni, mert nagyon nem tetszett az ember, akivé ez a világ formálni akart. Olyan döntések elé kerültem, melyeket már nem tudtam jó szívvel elmondani neki. Végül csak sikerült, a reakció pedig pontosan az volt, amire számítottam: elkezdett győzködni, hogy igenis képes vagyok rá, magasabbra törhetek, de már akkor tudta, hogy erre én nem leszek hajlandó, ezért szakítottunk.
Mindezek után jött Nóri. Teljesen a padlón voltam, azt hittem, kelleni fog egy kis idő, hogy újra magamra találjak, de ehelyett Nóri talált rám. Az előző kapcsolataimban azt hittem, hogy ennél magasabbra nem törhet a szexualitás. Tévedtem. Egy házibuliban voltam a barátaimmal, éppen azon ügyködtem, hogy a föld alá igyam magamat, erre megjelent ő. Leült az ölembe, letette az italt a kezemből és szó nélkül megcsókolt. Nem tudom eléggé hangsúlyozni ennek a csóknak a csodálatos, lenyűgöző és szuperszonikus mivoltát. Úgy éreztem mintha fénypompás napsütésben a világ legszebb rétén sétálnék, miközben a távolban egy gyengéd patak csobog. Úgy negyed óra múlva — nekem egy örökkévalóságnak tűnt — levette rólam az ajkait, és csak ennyit mondott:
—Ma jó leszel te is.
Hát azon az estén jó voltam tényleg. Azt sem tudom, hány óra lehetett, mikor hazaérkeztünk a buliból, de hogy délután három előtt nem jöttünk ki az ágyból és nem tartottunk szüneteket — maximum kétóránként öt percet, amíg elmehettem inni —, az biztos.
Mikor már úgy éreztem, nem bírom tovább, meg fogok halni, ő kifújta magát, újra megcsókolt, majd kiszállt az ágyból, és egy „Téged holnap is kezelésbe veszlek” elköszönéssel kilépett az ajtón. A poén az, hogy nem viccelt.
Másnap reggel újra eljött, aztán újra és újra és újra. Nem volt olyan hely, ahol ne simította volna végig a kezét a combom belsején, vagy ahol én ne csókoltam volna meg a nyakát, és ne estünk volna egymásnak…
Egy megállíthatatlan, gyönyörrel teli, mámoros álom volt az a két hónap, amit együtt töltöttünk.
Aztán egy nap, amikor meg akartam lepni, végül ő lepett meg engem az új játszótársával. Utána hiába mondta, hogy őt teljes mértékben hidegen hagyja, ha én vagyok mással, ezt nem engedhettem el, mert még az elején megkértem, hogy csak egymással legyünk, mással nem.
Tudom, hogy számára ez az egész csak egy előnyös barátság volt, de számomra már kezdett valami új kialakulni. Úgy látszik ezt a hatalmas erdőtüzet, amit ketten keltettünk, egy tűzoltócsapat sikeresen megfékezte. (Belső poén: a pasas tűzoltó volt.)
És ezzel el is érkeztünk oda, ahonnan ezt az egész őrületet indítottam.
Nóri után ugyanis nem tudtam aludni, padlóra kerültem, és az álmatlanság mellett, elkezdtem mérlegelni az eddigi életem tetteit, avagy ahogy kedves keresztény barátaim fogalmaznának, mennybe kerülnék-e, vagy a pokolra. Csak forgolódtam az ágyban, nappal úgy éreztem, mintha egész mozgásom csak álom lenne…
Aztán megtörtént. Tegnapelőtt minden figyelmeztetés nélkül, este tíz környékén lefeküdtem, és a kisbabák is megirigyelhetnének, mert ilyen jól még senki sem aludt.
Aztán megláttam a telefonomat. Rajta a képpel, ami csak úgy készülhetett, ha valaki fölém hajol, és közelről lefényképez. Az üzenet pedig: „Alig várjuk, hogy újra velünk legyél.” Libabőrös lettem.
Egész nap éberen figyeltem mindent, majd mikor végre eljött a lefekvés ideje, félelemmel telve bújtam ágyam „védelmébe”. A kegyelemdöfést hajnali kettő fele kaptam meg, amikor egy üzenet érkezett a telefonomra. Senkinek nem meséltem még erről, így megfagyott bennem a vér, amikor ezek a szavak csillantak fel a vakító képernyőn:
Nem szép dolog megváratni a jövendőbeli anyósodat. A lányok annyi sok jót meséltek már rólad. Mi lenne, ha végre lejönnél ide hozzánk, és szemtől szembe bemutatkoznál nekem?
U.i.: Leggyorsabb az, ha késsel felvágod az ereidet, és ha nem akarsz szenvedni, akkor függőlegesen vágj!
Legutóbbi módosítás: 2014.07.01. @ 13:17 :: Deme Dávid
