Oly korban féltem én a Földön,
hol ember nem maradt.
Mindent elöntött helyette az
önfelemésztő sáskahad.
Dicső lett az aljas, és a hazug
lett az igaz
ki gaz, itt már csak az torozhat
és a gúny lett az új malaszt.
Oly korban féltem én a Földön,
hol műanyag istenek,
fröccsöntött oltárról harsogták
mi az mit lehet, mit nem lehet.
És büszke birkahad követte
mindegyik sóhaját,
és a gyáva éppen az lett,
ki kutatna új irányt.
Oly korban féltem én a Földön,
(mert élni már nem lehet)
hol hal helyett tetemet teremnek
csak a végtelen tengerek.
Hol kivágják lassan mind a fákat,
hogy talpalatnyi hely legyen,
az új kis sáskanemzedéknek.
Hol nem maradt kegyelem.
Oly korban féltem én a Földön,
olyan otromba korban,
hol nálunk több értelem maradt,
a minket alkotó porban.
Porból lettünk, és porrá leszünk,
radioaktív porrá.
Hát ne várj tovább! Legyen a Föld,
végleg koporsóvá!
