Egy nő legyen mindig rejtély, megfejthetetlen rejtvény…
Az unalom fotelébe süppednénk, ha időnként nem lennének titkos gondolataink. De vannak!
Jössz játszani?
Néha megnyílok, mint egy kagyló, és hagyom, hogy megrabold igazgyöngyeim. Azt gondolod, hogy te veszel el valamit belőlem, holott épp az ellenkezője történik.
Tőlem már a legelején, a kezdetekkor elvettek mindent, amitől mára csak így tudok működni. Vagy meg sem adták azt, amire tudatlanul vágytam. Ezért nem lakhat jól remete-lelkem sosem. Tompán korog…
Én csak játszom veled. Vigyázz, előre féltelek, nehogy megégj! Nem szándékozlak bántani, egyszerűen csak megtörténik. Azt akarom, hogy elkárhozz értem! Ott fog rágni egész életeden át az a lélekvírus, melyet csókom nektárjának ízével beléd csepegtetek. Kéjesen nyalom bele füledbe hangom bódító tónusát.
Ahogy megyek az utcán, és lépteim nyomán illatcsíkot húzok a levegőben, máris varázsollak. Figyelem a szemedet, várom a villanását, ahogy te is fürkészed az enyémet. És ki tudja, mióta vágyódsz már utánam…
Ezer évek beidegződése harcol bennünk a ma szokásjogával. Tudva tudjuk, hogyha átlépünk bizonyos határokat, a pillanat rózsabokrainak gyönyörűsége szappanbuborék életűvé zsugorodik, azzal a földi pokollal szemben, amit életed végéig fogsz égni.
Vágyódva utánam.
Érted?
Biztosan akarod?
Kis butus. Úgy elcsavarom a fejed, mint a Nap a napraforgóét. Nevében hordozott sors. Utána teljesen talán sosem fogsz magadhoz térni. Csak bámulsz kifelé az autódból, én meg sebtében lopok neked egy mosolyt az arcomról, és átküldöm neked az út túloldaláról.
A forgalmat figyeld! Halálos játékba neveztél be.
Kicsókolsz a ruháimból. Máris én vagyok a tavasz első bimbózó virága, és te leszakítasz. Játsszuk azt, hogy te vagy a vadász, én pedig gyanútlan őzikeként bukkanok fel a célkeresztedben… Ehelyett mi történik? Átmegyek rajtad, mint egy úthenger. Úgy tekeredek rá testemmel kígyózva a gondolataidra, hogy szinte levegőt sem kapsz. Csak a bőröm forróságát érzed ajkaidon, ujjbegyeid sajgón ébresztenek minden nélkülem töltött éjszakán, és gyöngyöző homlokkal virrasztanak veled. Karikás szemű évek várnak rád az idő várótermében. Minden levegővételkor engem kémlel majd orrod, de nem találsz rám többé az élet szimat-kazamatájában. Nyálad csoroghat csak utánam.
Én az ördög menyasszonya vagyok, nem lehetek a tiéd. Menjél szépen haza! Na, iszkiri! Indulj vissza anyucihoz, mert otthon már vár a vasárnapi meleg ebéddel. Ahogy szokta, a szívét is belefőzte. Rám ne várj! Ne is keress! Húsevő virág vagyok.
Nem tudok olyan lenni, mint a régi nagykönyvekben… hiába is próbálnám, csak ideig-óráig működne. Pedig hidd el, jó lenne, de nekem ez nem megy. Homlokom ráncaiból kitapinthatod sorsom láncait.
Támpontot próbálsz keresni, kapaszkodót, de hol vannak már a régi erkölcsök? A világ számos tiltott, de mégis édes titkot rejt. Ahogy te is, ahogy én is. Sss, csendben őrizd és viseld el a titkot! Rendben?
Aztán hosszú évek múltán külön-külön halunk bele, és egymásba vetett hitünk égi oltárán újra találkozhatnak egymással félig-meddig ikerlelkeink.
Ott foglak várni.
Ígérem.
Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 11:31 :: Király Attila