fülledt kabinban mocskos ablakon át
vérzi át az alkony minden bánatát
elrévedő közönyös arccal
szembe a jövővel háttal a harcnak
kivénhedt múltad úgy ring a ködben
mint kinn a rögök fázós könnye
a fák tar ágain didergő varjak
tollukat tépik semmit sem akarnak
csak kukacos dió a csőrben
az idő görbe tükréből jönnek
hol a mosoly megfagyott
nincs hatalma
nevetés nem kell
csak az az alma
az az édeni kerek és fájó
tudása hatalma pár szó
az is lekoppan fehér lepelben
ablakra ráncod hiába lehelted
és akkor ott fenn a magosban
suhanó árnyak lépnek a vagonba
égi vonatra száll aki bátor
látod az erdőt látod a fától
látod miként folyik az idő gödre
gödrében az álmod cseppfolyós csöndje
nem félsz nem átkozódsz
csak bambán bámulsz a Hold feljön
szűrt fénye felhőkön áttör
sejtésed sincs mi volt a harcod
mitől vénült meg az arcod
mitől vagy ráncos mitől vagy átkos
miért hogy átutazol e világból
át a léten és a nemléten
ha keresnek egykor elhal az emléked
csak voltál itt átutazó vándor
fülledt kabinban mocskos ablakon át
látod látod látod látod látod
