Kezem matat céltalanul,
most csak az ujjaim látnak.
Szemem előtt létem vonul,
s nekivágna a világnak.
Haszontalan lommá váltak
évek alatt gyűlt emlékek.
Az általuk emelt gátak
már utamra engednének.
Szétfolynak a gondolatok,
tétovaság ül meg bennem.
Üres fejjel csak hallgatok,
kétség gyötör, nem hagy mennem.
Legutóbbi módosítás: 2014.07.17. @ 19:43 :: Szepesi Zsuzsanna
