Azon gondolkozok, hogy miért nem figyelsz csak rám?
Lassan egy éve van begyulladva a szív csakrám.
És pont eléggé idegesít,
hogy minden ’ most majd megoldjuk’ beszélgetés,
úgy hangzik, mint egy kibaszott példabeszéd,
ami után nem történik semmi.
Én épp az inszomnia ellentétét élem,
és még mindig nem értem,
miért nem tudok ébren maradni a valósággal.
Hát mert csal,
jobban mint a képzelet,
ahogy elképzeled, hogy békén hagylak csak egy pillanatra.
All in, itt a főnyeremény, kiakadtam
és már nem vagyok hajlandó figyelni.
Durva, mi?
Amikor valamit alapvetőnek gondolsz,
majd hónapokkal később elhúz melletted,
és bár azt várod, hogy fellélegzel,
hónapok után is szimplán csak a padlón fekszel,
mert nem történik semmi.
Szóval most rágyújtanék egy cigire,
ha több, mint féléve nem szoktam volna le,
mert néha a füst ki és befújása a legegyszerűbb terápia,
de azóta nem maradt más csak néhány felesnyi pia
meg a látszat, hogy valójában semmi sem fáj,
ahogy a százezredik irtó fontos dolog után rohanok,
de minden éjjel azt érzem, hogy legbelül durván rohadok.
Lehet ez is valami örökletes betegség, én tőled kaptam,
az is lehet, hogy örökre,
hogy nem kellene más,
esetleg valami sziget, az a bizonyos lakatlan,
de mégis egymáshoz nem lett kulcsunk,
nem oldalborda voltam, csak egy szimpla kulcscsont,
ami nélkül lehet élni, meg érdemes.
Most mit nevetsz?
Én leginkább sírni tudnék, de már nem tudok sírni,
mondom, be van gyulladva a szív csakrám,
mert jelenleg csak rám nem figyelsz.
De nincs baj, átalszom a napokat, mint csipkerózsika,
vár a hercegem, úgyhogy neked meg szia,
bár sosem hittem a mesékben,
amíg álmodok, nem fáj semmi,
legalább is ezt mormolom,
mert néha csak pont ennyi kell a boldogsághoz,
hogy valaki hazudik, meg eltúloz,
meg egy ágy meg egy paplan,
a szívem egyre inkább lakatlan,
és bár én húzok el melletted,
mégis én fekszek a padlón hónapok után is,
brutális,
mert nem történik semmi.
Legutóbbi módosítás: 2014.07.08. @ 19:10 :: Tóth Zita Emese
