Képzelet vagy, s csak játszol.
Néha leigázol,
mint hadat a véres verejték.
Én szeretnék. Szeretnélek téged…
Ha megérted, hát értsd meg!
De ne színlelj,
szabad szavad ne fojtsd el.
Hadd tudja meg a világ,
hogy a te szíved, s az enyém
egymásra várt.
Ne képzelet légy. Valóság.
Az a csoda, mit szívem régóta áld.
Vártalak! Hallod?!
Vártam, hogy szerelmed vallod,
s nem egyszer, nem kétszer…
Ezerszer.
De képzelet vagy…
Évek a hátaink mögött,
az idő messzire szökött
és én nem találom már…
A szívem pedig egyre csak vár…
Érzed? Fájó lüktetésed hiányként
burkolódzik emlékeinkbe.
Boldogok is voltunk, ugye?
Válaszolj!
Szoríts magadhoz…
Vigyázz, az idő mindent eloroz,
ha hagyod, s lerakod álmaid.
Ne bánd az utat, mi vitt!
Szíved vezetett…
Az az egy, ami sosem tévedett.
Újra értek a könnyek szememben.
Olyan sokat vártam esztelen!
De te csak képzelet vagy,
édes voltod nyugodni nem hagy.
Mert szeretlek…
Csendesen, fájón,
lemondással cipellek át
a világon.
Szilvi, ennél te többet tudsz!
Sokszor olvasott, hallott, megírt… érzések, mozdulatok… semmi egyedi HANG… ahogy Csak Te…(!)
Naplóba javaslom…
