Szemedbe nézek, és magunkat látom:
egyek vagyunk örök ifjúságban.
Múló időt rejtenek a ráncok,
dacolunk a leskődő halállal.
Minden szépség, jóság ami a tiéd,
ékesíti az én kincses szívemet.
Egyek vagyunk, s ha lángunk együtt kiég,
mit számít, ki volt valaha öregebb?
Maradj csak féltő, ahogyan én vagyok:
magamat adom, érted létezem.
Tudd, hogyha mégis előtted halok,
holtomban is féltve őrzöm szívedet.
Hogy is tennéd, hogy tőlem visszavedd:
szövetségünk örök, döntésünk végleges.
(Parafrázis: William Shakespeare – XXII. Szonett)
Legutóbbi módosítás: 2014.08.20. @ 07:50 :: Gősi Vali
