Üvegpalota mélyén sűrűn kong a csend,
lucskos, rothadó levéltől süpped a föld,
sistergő kölyök hold fehéren sápad fent,
ősi tölgyfa öblös, mély álma üde zöld.
Egyik ágán rég elhagyott fészek zörög,
tojáshéj bújik az apró pihék között,
romos kút mellett horpadó bádogvödör,
mezitlábaktól kitaposott mély gödör.
Múlt idő surranástól súlyos az erdő,
szitáló esőillat kushad a tájon,
borzongva óvakodik arra a szellő,
az ősz közeledik lassú ólomlábon.