Mégis, feltérképezve lelki rezonancia
a Hold, mikor elémbe hull.
Öklöm tenyere simogatást tapogatózik az égen, és
néhány csillogó tüske felsérti e várakozást.
Betódul a sötétség, és testté válik az élet.
Ahogyan megújulást merít a csöndből kitépett szó.
Mert alagút végét sejti minden éjszaka sorozatfilmje.
Pedig drámát keres a kavicsosban, és parittyát lő,
hajnali tűzgolyóban ránk küldi odaátról a beteljesedést.
Hiába szolgál alázatként minden, időbe zárt szerep.
Meztelenné tépi a szél nemsokára a fákat.
Beteg a nyárutón túlhevült enyészet is.
Újjászült fájdalomból vajúdhatatlan lesz-e, vagy kimondhatóvá?
Zsebszelídség a szív, és kendőzött szokás-e a szerelem?
Be szép, mikor elmúlás és gyönyör kerüli a találkozást.
Marad a dal, fonákul veszi fel magára hitét a jóra.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:55 :: Marthi Anna
