mindig ismertelek, nem vitás,
hisz semmit nem kellett mondanod,
és hiába lopózol észrevétlen,
nesztelen át a hátsó udvaron,
mert érezlek, hiába nem vagy itt,
tudom mikor forró a szád,
s hogy belém csókolnád érző lelkedet,
és velem laknád be a szobád.
mert arra vágysz, amire vágyom,
szabadnak lenni már nem szabad,
az alkalmat, ha újra megteremtjük,
mintha létezne szabad akarat.
önző vagyok, magamnak akarlak,
hogy szabadságod tőled elvegyem,
magamba zárlak, hűséggel verlek,
nem mindennapi kenyerem.
s amikor újra hazanézel,
itt várlak fent a dombokon,
az is én leszek, az is te leszel,
s ha nem jössz, nem veszem zokon.
mindig ismertelek, ez most már nem vitás,
és elhiszem, hogy nincsen közel s távol,
beléd nyöszörgök, belém nyöszörögsz,
ha egyek vagyunk, mégis miért hiányzol?
Legutóbbi módosítás: 2014.08.23. @ 12:43 :: Nagyálmos Ildikó