Szívemnek lángja csücsörít,
vinném én haza…
Kemenes hamuja lassan beborít,
tüzemet oltja, ágamat húzza,
fakó lovas üget a Holdba,
Istenem, ne tedd…
Anyám gyászkendőjét tapodtam egyszer,
Istenem, ha tudtad volna,
igámat húztam, hámomat téptem,
gyermeki lábnyom vitt, tudom, tudom,
kendőjét tapostam, Istenem!
Csattant a pofon. Istenem, ne tedd…
Inkább lennék púpos, vak és süket,
kiülnék a nyári padra,
mint egy vén lüke, ki mindent megbánt ma,
hajnalpírban fulladoznék
akár hámozott aszalt szilva magja
Istenem, ne tedd… engedj magamra!
Istenem, ne tedd, inkább halaszd el holnapra,
tudom, egyszer úgyis meg kell halni,
de előbb még rügyezzek ki a Napra,
vénségem előtt ne essek hasra,
azután lehet az ágamat húzni-vonni,
tüzet gyújtani alattam!
Legutóbbi módosítás: 2014.08.11. @ 08:00 :: nemojano
