Jön az ősz,
már itt búsong a kertek alján
lopakvó magánnyal.
Jön az ősz, s a nyári záporok
egyre lassabban danásznak.
Persze csak mondom,
nem hívom,
nem kell nekem álcás elmúlás,
sem sörénye az őszi fának.
Minek, hogy megbukjon hitem
az öröklétről,
s a boldog kacarászás
mustba fojtott disszonanciája
hűs pincezugban kitenyésszen?
Kit emésszen,
kit az elmúlás, hisz messze van
még, csak épp a kertek alján.
S ha lesben állok, hiába hiszem,
csak káprázata az esti tájnak.
Ma még nyár van,
röpködnek a böglyök,
csípnek a szúnyogok a Tisza partján.
S a vízben úsznak, mint szétszórt atomok,
a vidám suhancok és a dögös lánykák.
