Nejét régről eltemette,
s kincsét – lányát, szép Virole-t –
hosszú sétán tanítgatta
szűk szóval a fess milord.
S így szólt: „Lányom, biztos jövőt
Lord Wrick – házasság jelent,
szívedből jobb lesz, ha törlöd
Christ, ki rég szerelmesed!”
A lány házig sírva botlott,
Chris csokorral várta őt.
„Drágám, atyám másnak ígért,
lordnak szánja esküvőnk!”
„Magzatunk még szíved alatt,
kötényed már domborul,
atyád lelke gránit-való,
szívem bánattól szorul!”
„Méltóság, rang s vagyon űzi,
behódolt szegény apám.
Bocsáss néki, kérve kérlek,
s csókold újra s újra szám’!”
Chris faragott cserfa bölcsőt,
csörgőt, kelep-kalapot,
s kapott három kis húgától
amit isten adhatott.
Maggie selyemsálat küldött,
Jean selyemfont kék övet,
Marion bő, hímzett köpenyt,
legyen szép az öltözet.
S Virole Hills pár holdhónapra
megszülte csöpp gyermekét.
Teje apadt, könnye áradt –
Chrisre bízta legelébb.
„Vidd anyádhoz, húgaidhoz,
tovább nem dajkálhatom.
Szívemből ki szívem szakad,
míg nem látom magzatom!”
Másnap Virolet öltöztették,
csipkék mögött büszke kínt
viselt, amit atyja rótt rá,
s nem hordhat el sors szerint.
Templom felé hóka lován
a vén Lord csak léptetett,
Viole-t almásderes vitte –
táncolva s hőn fékezett.
„Ki tartja meg kantárszárad,
hogy lesz nyugtunk esküvőn?”
„Senki más, Lord, mint Holly Chris,
hűséges, szép szeretőm!”
Válasz után a Hills-leány
megsarkantyúzta lovát,
Lord Wrick arcát törülgette,
szégyene vörhenyben állt.
S Virole a pompás esküvőn
Christ leste szerelmesen,
alig várta lakomáknak
éjfélkor vége legyen.
„Kezdődjék a tánc, mulatság! –
vőfély szólt. – Virtust elő!
Szóljon kobza, sípos dudás
dobhoz s lantos – tekerő!”
Christ a lányok körbefogták,
Virole-t vén Wrick kérte fel,
ám az ifjú, szép menyasszony
Lord előtt sem térdepel:
„Fiatalodj, csontos Lordom,
szemed csúf halálmadár,
kívánj bármit, míg mulatok,
s vagyonod atyámra száll!”
Chris melléjük toppant ekkor,
s elragadta kedvesét,
Lord Wrick sápadt-szürke arccal
hallgatta a sípzenét.
Szerelmesek? Rúgták a port
hajnalig a fák alatt,
amíg szívhez kapott Virole,
s le nem állt a forgatag!
Chris lábához roskadt lassan,
úgy ölelte térdeit.
Hű szerelmet, holtig tartót
a halál így szentesít.
Láncon két jegygyűrűt hordtak
porral ékkövek alatt,
Virolé a rubinszemű,
Chrisé zöld-tüzes smaragd.
„Vigyétek mind gyermekünknek,
sirassák bár húgaim,
neveljék fel a csepp Willyt,
rajtunk nem fog már a kín!”
Felhörpintették a mérget,
ajkuk feketült belé,
Chris lerogyott szép kedvese
kibontott karja közé.
Páros sírjuk sziklaoltár
lett – forrásnál fák között.
Szerelmesek csókját őrzik,
míg Nap s Hold száll hegy fölött.
Legutóbbi módosítás: 2014.08.01. @ 12:00 :: Pásztor Attila - Atyla
