arcukat föltarják
mielőtt elmerül –
nem egymásra néznek,
igaz céljuk nincsen
tárgy- és eszközember
nagy a hordalékunk.
Ha nincsen szív a versben, hát mi van?
A számítás, mi nemlétek között, ha rám köszönt.
Építkezés, akár teremtés, majd’ olyan: a szerkezet,
mi szolgál házadul, ha vészben óvni kell magadtul.
Wang Fu régóta nem beszélt.
– Nincs szükégem a beszédre – mondta, és ebben semmi ellentmondást nem érzett. – A belső szerveim sem beszélnek hangzó emberi nyelven, szólni sem késztetnek, és addig vagyok jól. A beszéd mégiscsak a fájalomközlés eszköze, vagy fecsegés, ami hazugág könnyű ruhája.
– De énekelni szoktál…
– Az más. Az öröm és ima.
– Wang Fu, te tudod, hogy mi a politika?
– Sok ember érdeke, amit egyként kezelnek, egy szószóló által kap hangot, aki azt hiszi, maga találta ki, és sajátjaként is kezeli – így ahhoz már semmi közöm, az már csupán az illető hiúsági kérdésévé válik.
