ha majd újra mártírt játszol az esőben
ha majd úgy csinálsz mint a hősök
fára mászol és onnan kiabálsz le
tűz van
és nem érdekel hogy alattad roppan
az ág hogy körülötted sírnak a fák és nem
szárnyalsz hanem hanyag mozdulattal
felfele zuhansz – hisz te a hős vagy –
na akkor én hozom azt az égig érő létrát
csak könnyedén lazán
– tőled tanultam – mint a hősök
és megnyerő mosollyal lelopok
egy darabot abból a repedt arcú
öreg holdból zsebembe rejtem
mint azokat az utolsó lélegző
napokat hogy ha mégis félnél
– nem mondom el senkinek –
hazatalálj
már nincs fóbiám se iszonyom
bár néha még félek a magasban
mikor ujjhegyem érinti az üres
kopott eget hisz a maradék
holdat széthordták a vonyító farkasok
de ezt jól titkolom
– mert a hősök ilyen kis
semmiség miatt nem sírnak –
tőled tanultam
minden álmatlan éjszakán
fölényes mosolyod látom
mert te nem félsz a magasban
ahogy – na tudod te – ott ülsz
azon az átkozott meggyfán
egymagad lábad lógatod
karjaid széttárod
mert ugye a hősök kérem szépen
a mennybe is elegánsan mennek
de mikor közelítenek az ostoba álmok
néha a négy fal közé szorulva néha
szembe jönnek velem az utcán vagy
éppen leülnek mellém egy kávézóban
rám köszönnek idegen istenarcok
mindenhol csak a szemed látom
– mint egy kifeszített kék víztükör –
benne magamat konok éveket
nem fordulok vissza csak
magamba mondom mint egy imát
tűz van tűz van
– hol a létrád –
mert igenis a hősök
nem félnek se az éhes
farkasoktól se a haláltól
talán csak az élet az ami
hol itt szorítja hol ott nyomja
a bordák alatt fulladozó perceket
átlátszóvá válnak lassan az éjszakák
és a nappalok sárba hullt levelek
lebegnek pokol és menny között
vetkőznek a szavak oson az ősz
vetkőznek a fák minden vers
mozdulat összemosódik
a reggeli köddel és már nem
látom nem hallom azt a hőst
aki ott fütyörészett egykor
a májusi meggyfán
pedig azóta is őrzöm azt
a darabka rozsdás holdat
hátha
mégis
hazatalálsz
Legutóbbi módosítás: 2014.08.23. @ 08:56 :: Szilágyi Hajni - Lumen