A pályaudvaron felejtett bőrönd,
csókod lenyomata a bőrön,
utcán eldobott cigi csikkek,
dühösen ordibált szavak,
mert már mindegy,
az égen a vihar fellegek
jelzik, hogy ma már napsütés nem lehet,
a bögrébe ragadt kávémaradék,
olykor szimplán nincsen haladék,
mert elhagy,
múlik,
tapad,
ordít,
esik
és ragad.
A pályaudvaron felejtettem a csókod,
te eldobtál egy cigi csikket,
dühösen utánam ordítottál,
de tudtad, már mindegy,
eleredt az eső,
felhők mögé bújt a Nap,
másnap reggel a gőzölgő kávéból
felnézve az asztal túloldalán
mégis téged láttalak.
Legutóbbi módosítás: 2014.08.31. @ 22:14 :: Tóth Zita Emese