Csendünket hallgatom, arcomat átrajzolta bánatom, szívem kalapál, remeg a szám, mint első randevún a csók előtt… csak most a tehetetlenség, mi testet ölt bennem.
Meddig lehet várni a nincset, dédelgetni nem létező kincset, mikor nő akkorára a fájdalom, hogy a sikoltó csendet újra hallhatom?
"Ki minek gondol, az vagyok annak... Mért gondolsz különc rokontalannak? Jelet látsz gyűlni a homlokomra: Te vagy magad, ki e jelet vonja. S vigyázz hogy fénybe vagy árnyba játszik, Mert fénye-árnya terád sugárzik. Ítélsz rólam, mint bölcsről, badarról: Rajtam látsz törvényt saját magadról."
(Weöres Sándor)
Köszönöm szépen Ilcsinek, hogy itt lehetek.
Írásaimban leljétek örömötöket :-)
Tartalom másolása nem engedélyezett!
Add 7torony Irodalmi Magazin to your Homescreen!
Add
A weboldalunkon a lehető legjobb élmény nyújtásához Cookie-kat használunk. Ha neked is megfelel az adatvédelmi nyilatkozat, akkor itt kellene elfogadni.ElfogadomAdatvédelmi nyilatkozat
