Zengő
Mit akart az Isten, mikor
csillagködök közé kódolta a
teremtést? Kék eget, s a földet,
a sárból összegyúrt testeket,
kik láthatatlan szálakon lógnak,
mint apró marionett bábok,
unottan rángatva őket
egy olyan ütemre,
amelyet épp kedve komponál.
Mit akart, amikor
felnyitotta előttük az elmét,
rájuk szabadítva a tudást,
hol megismerték a szerelmet,
a halált, a gyűlöletet és
a magányt, a hatalmat,
amely ezer, s ezer háborút szült.
Csak nézett és nem kérdezett,
– minek teremtettelek…?
És mit akart, amikor
beléjük ültette a végtelent
mérhetetlenül leheletnyi súlyban,
amelyben ott a kód,
a szenvedély, ritmus és a vágy,
ami Emberré teszi az embert,
ám addig nem, amíg hiányzik
egyetlen dolog, mely a lelkéből való
és az a szeretet.
