Szeretlek, te örökifjú kedves,
mint forduló föld a lét tavaszát
– hűs szerelmének újult magzatát –
ha hó alól már élni ébredez’.
Őrzöm azt a megfoganó percet,
mely értelmet ad, mint az anyaság,
és átörökít, mit az ifjúság
– ál-örömökért, olcsón- elenged.
Nem hagyom veszni, mi érték, soha!
Sorsom maradj, mely bármily mostoha,
átlényegül, ha őszintén ölelsz.
Gyöngéddé érik a dúlt szenvedély,
mint lankává szelídült meredély:
átörökítem, ha viszontszeretsz.
