Késő ősszel havat vártam,
tocsogtam az esős sárban,
jó csizmáért sorban álltam,
még a lábam is lejártam!
A hópelyhek csak nem jöttek,
nekifeszültem a ködnek,
együtt fújtam én a széllel,
hóért harcoltam a téllel.
Vele ritkán találkoztam,
Mikulással barátkoztam,
ajándékért kicseleztem,
jóságommal hitegettem.
A korán tett ígéretet
betartottam, képzelheted!
Rosszcsont voltam a javából,
jól kikaptam a mamámtól.
Elnevezett hóhányónak,
jómadárnak, széltolónak,
mégis ölelt, hogy jobb legyek,
ketten szerettük a telet.
– Türelmes légy, fog majd esni,
nem kell az ablakból lesni!
Nem csak te vársz égből valót,
ne siettesd Holle anyót!
Szóla anyám türelmesen,
de látva azt, hogy tovább lesem
odakünn a téli mesét,
összecsapta a két kezét.
Fejcsóválva nézett felém,
de szemében volt még remény.
Varázsolt hát nekem, képzeld,
forró teát lépes mézzel!
Arcom ettől piros pozsgás,
felhőkből is némi mozgás,
égből hulló fehér vatták,
hópelyhek az istenadták!
Táncra perdült tőlük lelkem,
sapkát, sálat kerítettem,
kabátba bugyolált engem,
kirohantam, hemperegtem,
csúsztam-másztam,
kacarásztam,
domboldalról leszánkáztam,
hógolyókat hajigáltam.
Hóembert is építettem,
ha megolvadt, szépítgettem,
jégcsap volt a jégkrémem,
dehogy fáztam én, kérem!
2012. december 8.-9.
2014. szeptember 7.
Legutóbbi módosítás: 2019.05.29. @ 13:21 :: Király Attila
