Rövidet alszik a szívben a dobogás,
csupán egy pillanatra hagy ki,
alszik a mozdonyban a dohogás,
a szenet most nem rakja senki,
otthonában a vándor is, megpihen sajgó lába,
hortyog a vakáció, sok kis lurkó nem megy iskolába.
Álmosan hunyorog a házon a nagy szemű ablak,
mélázó lovak szájában elszundít az abrak,
alszik a fűben a csend, lépte
se hallik, sehol az ébredés,
még csak nem is pitymallik,
alszik a csiga, házát a hajnal tatarozza,
szépen dolgozik, nehogy a gazda hírbe hozza.
Göncöl nagy szekerén alszik a lámpa,
pihenni tolták be a csillag garázsba,
szemet pihentetnek fákon rozsdálló levelek,
még maradnak, tudomásul sem véve a telet,
életében rövidet-halkat csörög a vekker,
gondolja, mindenkit aludni hagy ez egyszer.
Medrében békésen alszik a folyó, a hullám is vele pilled,
hátán csónak ring, szél fodrán csendesen billeg,
udvarában alszik a fogyó Hold is, élő meg holt is,
a Nap álmában most fordul a Föld túlsó oldalára,
alszik az álom, szorosan öleli a párna,
vele aluszik a gond, nem gondolva a mára.
Alszik erdő, mező és alszik a rét,
vadak örömére puskában a sörét,
zivatarban a mennydörgés, öreg
sziklákon a moha, sőt külön kérése,
őt ne is ébresszék fel soha,
utolsót bégetve a bárányfelhős ég is…
Tudod mit? Most már alszom én is.
Ebben az álomban úgy hiszem minden rendben, hiszen
csupán egyvalaki virraszt, altatót dúdolva, a jó Isten.
Legutóbbi módosítás: 2014.09.19. @ 21:46 :: Király Attila
