…de már nem teszem.
Felpróbálom őszinteséged,
igazmondóvá értél bennem is.
Kibomlik hajam, a szám,
fűzős cipőm, leveted ruhám.
Játékosság orrom körül a
légy, hegyedbe fogok
ütközni tehetetlenül.
Elhajol a maradék
dobbanás, de a szív ugrik,
visszatáncolni késő,
rám pirít e zakatolás.
Vonatkupémban figyelem,
meddig maradok, felszállni
nem száll fel már
a türelem.
Élesedik fülben a tam,
elájulásközeli gyöngeség,
lélegzetem is kimarad.
Lámpalázzal fényes
gyomor, tied lettem itt
valóságaim határán s túl,
visszavonhatatlanul.
Csókodat fogadni többé
nem tudom váratlanul.
A tökéletes vákuum-idő
helye, gyöngédségben
a szeretet. Sóhajra
sem marad legem,
úgy ölelsz, mint
mikor vérünk elfolyik,
de mi nem bánunk
egymásért élni,
egy rovátkát az időből
az örökbe felvésni.
Legutóbbi módosítás: 2014.09.14. @ 10:15 :: Marthi Anna
