Mennyi búcsút ropogtattak el már úgy
olcsóságaim, megszerezhetetlenségig tördelve
álmom, hogy hitem gyilkosa öneméssszen,
míg a végtelen egyszer megadná magát?
Burjánzik a feledéssé törekvő elengedés, de
úgy, kitépi szívem itt bent a folyamatos valót.
Csak gyötör a láz, miért a szeretés kamasz,
és miért bukik le a felnőtt, azzal ha vajúdva is,
örökre bennem marad? Fontos bárgyúságok
céltalanná kócolt törekvéseim, csak árvaság.
Lepkeháló a levegő, és vergődik benne életem,
mert csendjeim börtönén rácsosodik a mersz,
képzeletem kikosarazza, ha büdös tárgyakat
firtat, sokadik káosz már e füstbe ment terv.
Lenyelem, hiába tányérképű barát démonok,
felfoghat-e az átélést fojtogatva síró öntudat?
Legutóbbi módosítás: 2014.09.27. @ 15:39 :: Marthi Anna
