Égető villámok szemedben,
mérgezett nyílvessző minden szavad,
érthetetlen ez a mérhetetlen gyűlölet
ahogy árad, hömpölyög felém,
miközben gyökeret ereszt bennem a kábulat.
Nem keresek utat.
Csak hallgatom ahogy zakatol a szív,
robbanni készülő vonat a sínen,
bohóc vagyok
ki színen maradt
minden körülményben.
Elfutni kellett volna…
Milyen lesz vajon holnap?
Ismétlődő jelenet,
ismétlődő szavak közt
már nem tudom, te hol vagy…
Rohadtul nehéz most minden.
Látom szétszóródni kincsem –
nyúlok utána,
tudom hiába –
szakadékba zuhannak szavaim.
Csak a könnyek gyűlnek csendesen.
Egyszer majd fájni sem fog,
egyszer majd nem állok ott
kábultan, mozdulatlanul,
könnyekkel szememben.
Most még itt vagyok,
de egyszer nem leszek…
Pedig én szeretlek…
Legutóbbi módosítás: 2014.09.24. @ 18:16 :: P. Tóth Irén
