Látogatónak jöttem életembe,
néha itt vagyok –
a többit sejtjeimre bízom,
rutinnak hívom,
amúgy sem tudom, hol vagyok –
ténfergek köztünk –
ezt meg társadalomnak hívom, olykor
kultúra néven
próbálom definiálni, jobbára
örülök neki,
miközben szédelegnék csak a mélyben,
a metró tudja,
hova visz – aszfalt alattam és fedél
nőtt már fölibém –
ha életet akarok: könyvbe nézek –
érzés, szeretet…
vagy filmeket – de végülis az stílus,
rendező, író
aki diktál léleknek, cselekménynek… nekem ne;
bár az jólesik,
ha néha itt vagyok, akkor sincs szükség
rám és mireánk,
pedig fejünk és szívünk olykor föl, föl –
vagy mint Rodinnél:
jobb öklön áll, könyöke bal térden – ez az,
amin gondolkodom.
(2014. szeptember 20.)
Legutóbbi módosítás: 2014.09.20. @ 08:01 :: Petz György