Elég a testből, amit adtál,
nézd meg, mire jutottam vele –
s a lélek, belőle ez maradt,
avval is lásd, mire megyek.
Nagy néha megvigasztal annyi:
egy a készleted, azt szeled –
vállon vered új ügyfeled,
nyugtatod: megszokod, szeresd.
Tudom: mi távol, korral messzebb,
mit vágytam – szép – már nemtelen –
hiába minden trükk, protézis,
lélekdarabkák mágnese:
egy az isten; egyetlenegy.
Hogy cinkelt lapokkal játszol,
sejtette már a hittanóra –
hogy úgy beszélsz, hogy nem beszélsz,
némaságod kinyilatkoztat –
s győztesek mi csak úgy, ha te
meghozsannáztatsz rendszeresen;
dicsőséged rágjuk, puhán
tartjuk, újkeresztény gittegylet.
S mikor blaszfémián élünk,
jelenj meg, vigy el, ha vagy, de most,
elviszel amikor akarsz,
reklamáció vagy ima szól.
Legutóbbi módosítás: 2014.09.08. @ 08:47 :: Petz György