Kik borostásak vagytok, izgatottak,
rohantok utánozni valami istent,
aki teremt, mert az a dolga – nekünk –
fájva futtok, helyet találni annál, ki
titeket is megteremt, s majd gyermeket
ád a világra, s maga gyönge nő, mágnes –
esélyetek sem lehet, ha vonzni kezd.
S mi van, ha semmi vas már nincsen bennetek,
északpólus, titok nem húz feléjük –
de nyugalom hajt mindent egészbe’ tudni,
a világegésznek nincsen is neme,
miféle fényes vakság vitt eddig félre –
mennyi harc és küzdelem és hazugság,
és mind értük, előttük és egymás ellen,
pedig a gyöngék ne gyengítsék egymást,
találkozzunk újra úgy, mint a gyerekek –
kissé kopaszon, mosoly, botorkálva,
úgy, ahogy még-egy-sors-lehetne-érzet
összefog testvéri társnak játszani,
és a helyemben nem én, de bárki lehet.
(2014.09.14.)
