Gyűlöllek, te alaptalan,
kártékony szerelem! Tudd, ami szívemen
s ily’ formán feszül, azt imák
– úgy, mint kedvgyomot – oldják. Milyen élet az,
hogy bánat terem ott, ahol
gazdát lelhet a vágyíz – aromája méz –
majd lelkébe vigaszt csal, és
ösztönnel születik meg, mi jelen mosoly.
Vallottam magamat. Valóm.
Próbáltam, hogy önöm pont beleférjen. Én
nem hittem, velem is tehet
fárasztót, ami csók, mit sose’ kaphatok.
Mámort inna alaktalan
szomj, szájam peremén – már nagyon ég, elég -:
téged, mert te vagy az, kitől
megváltozna egóm. Mondd, mikor érkezel?
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:54 :: Pilla S.M