Poligráf
Elsőként egy macska fedezte fel. Madarakra vadászva mászott fel a kisváros évszázados platánfájára, nem számítva egy cicarémre. Hangját hallva, a fa alatt egy padon üldögélő Tülkös Sándor is felkapta a fejét. Összehúzott nyakkal pillantott fel, mert nem biztató lehetőség, ha egy rémült macska az ember fejére esik, kapaszkodásra meresztett karmokkal. Eltelt egy kis idő, amíg annyira magához tért a látvány okozta meglepetésből, hogy hang jöjjön ki a torkán.
— Kisasszony, ön mit csinál ott? — szólította meg a jó tíz méter magasan, két ág közt ülő macskarémet. A tizennyolc-húsz év körüli lány élénk kék színűre festett haja kakastaréjként meredt a levegőbe. Bal halántéka felett leborotvált folt sárgán virított, feketére lakkozott körmeivel a fa kérgébe kapaszkodott, feketével vastagon keretezett szeme rémületet sugárzott. Ruházata egy égőpiros kombiné volt. Minden ízében remegett, s szemmel láthatóan a továbbmenekülés útját kereste, de még egy majomnak is túl mesze lett volna a legközelebbi fa vagy erkély.
— Ne féljen, nem bántom! Lejöhet nyugodtan… Megvédem, ha kell… — játszotta el Sándor a machot, de cingár termete nem sok bizalmat áraszthatott. A férfi nem tudta eldönteni, a lány ajka továbbra is csak remeg, vagy válaszolt-e valamit. Bár ha mégis, akkor is csak nemleges válasz lehetett, fejének vízszintes remegéséből ítélve. Végül úgy döntött, segítséget kér, s tárcsázta az 112—t.
— Apám… bocsánat: ezredes úr — lázongott a fiatal rendőrhadnagy —, egy komoly ügyet nem lehet rám bízni? Nem azért választottam e hivatást, hogy egy életen át hibbant, amnéziás csajok nevének kiderítésével foglakozzam, kiről feltehetően a családja sem akar már hallani, s ő se róluk?
— Például, mivel szeretnél? A nagyerdei szitává lőtt holttest ügyével? Tipikus maffia leszámolás. Nem hagyom, veszélybe sodord magad. Eleget idegeskedik anyád miattam is… — kezdte az ezredes a magyarázkodást, majd látván fia keresztbe font karját, és dacos arcát, aggódó apából ismét rendőrfőnökké vált.
— Záros határidőn belül, tudni akarom a punk lány személyazonosságát, hadnagy úr!
— Legalább az a cserbenhagyásos gázolás…
— Hadnagy úr, egyenruhája van! Ha az akadémián nem tanították volna meg, a parancsot teljesítik, vitának helye nincs! — vált ellentmondást nem tűrővé a rendőrfőnök hangja. Már rég megbánta, hogy fiát szárnya alá vette, anyjának pedig megígérte… — Tessék! — felelt elég idegesen a kopogásra. Kőrösi őrmester nyitott be.
— Sikerült azonosítani a szitává lőtt holttestet. Az áldozat maga Uncle Sam, vagyis Kászoni Sámuel… a Kászoni-klán vezére. Fél Európa körözi. Talán így vége lesz a maffiaháborúnak.
— Vagy most kezdődik csak igazán… Akad néhány „keresztfia…”. Gondolom, bosszúra éhesek.
— A cserbenhagyásos gázolásra gondol az erdő szélén? Ön szerint, kapcsolat lehet a két ügy között? Az áldozat fényképe, se ujjlenyomata nem szerepel a nyilvántartásunkban. Irata pedig neki sem volt.
— Nincs kizárva, bár lehet arra kóricáló véletlen tanú is… Erről beszéltem! — nézett a fiára.
Az őrmester átlátta a helyzetet.
— Jöjjön hadnagy úr, ismertessem a punkos dossziéjának anyagát. Szerintem érdekes nyomozás lesz… Az a lány retteg. E kisvárosban nincsenek punkok. A nyomok elvezetnek majd innen. Lesz alkalma elutazni, és édesapja felügyelete nélkül „szabadon” nyomozni. Értse meg őt is. Egy fia van, ön a szeme fénye. Képzelje el, amint ön felesége elé kellene állnia: „Tudod drágám, én adtam neki a feladatot, amelyben sajnálatosan…” Amikor ön édesapja hivatását követte, édesanyja ellenkezett. Az ezredes úrnál pedig büszkébb ember nem akadt a városban… Amikor ön a rendőr-akadémiára beiratkozott, még nem volt maffia a városban, s főleg maffiaháború nem. Már öt áldozat van. Ebből egy rendőr, s egy tízéves rendőrgyermek…
Az ifjú, bizonyítási kényszerben szenvedő hadnagy végül nagyot sóhajtva a dossziét kérte. Az öreg átadta neki a mappát, majd szóban is ismertette az ügyet.
— A lány semmire sem emlékszik, a nevére sem. A pszichológusunk alig tudta szóra bírni.
— Menjünk be hozzá. De előbb civilbe öltözöm — mondta, miután az őrmester befejezte.
A hadnagy csak este ért haza. Édesanyja vacsorakészítés ürügyével magukra hagyta a két kakast a nappaliban.
— Köszönöm, hogy elfogadtad… Mire jutottál? — Nem rendőrfőnöki, hanem apai kíváncsiság sugárzott szavaiból.
Fia némi dilemmázás után, hozza-e szóba a reggeli konfliktust, vagy sem, nagyot sóhajtott, majd válaszolt:
— Nincs a környékről, legalábbis nem itt nőtt fel, hangsúlya erre utal. Amikor kiejtését meghallottam, románul köszöntem neki. És románul válaszolt. Amikor Erdélyben vakációztam, felszedtem két-három szót… — mosolyodott el kényszeredetten a hadnagy. — Akkor született az ötlet, iskolai kérdéseket tegyek fel neki. Hátha egy diákkori emlék megindít egy folyamatot. Agyában nem törlődött minden, csak „lakat alá került”. Átkísértem osztálytársamhoz, Váry Verához, matematika tanárnő. Az a lány integrálni tud!
— Tehát egyetemista…
— Nem biztos! Romániában érettségi anyag… Vera szerint kiváló tanuló lehetett, és ott érettségizett, mert más módszerrel oldja a feladatokat, mint ahogyan itt tanítják.
— Egy eminens tanuló bekattan, s egyetem helyett Magyarországra fut, hogy punk legyen belőle… Összerúgta a patkót a szüleivel, s lázadásból? De ennyire? Drogozott volna, s… — próbálta összerakni a mozaikot az apa. Nem akart ellentmondásmentessé válni a kép.
— Veráék a katolikus templom mellett laknak, gondoltam, beviszem oda…
— Vallásos, lázadó punk? — hajtotta fejét hitetlenkedve oldalra az ezredes.
— Gondoltam, emlékeket ébreszthet benne. Talán a vallása is hasznos információ lehet. Amint belépett, azonnal a szenteltvízhez nyúlt, s keresztet vetett. Katolikus… A plébános úr épp a templomba lépett. Ám amikor a lány megpillantotta a gyóntatószék mellett, rémülten kiáltotta: „Nem akarok gyónni!”, majd futásnak eredt. Igencsak igyekeznem kellett, hogy utol tudjam érni. Alig bírtam lefogni, visított, kapálózott, mintha meg akarnám erőszakolni. Azonnal akadt egy-két jótét lélek, aki meg akarta menteni. Letepertek, kaptam egy-két atyait is, amíg sikerült előhalásznom az igazolványomat.
— S a lány?
— Biztos nyomát vesztem, ha a kiabálásra nem kerül elő Vera. A lány a karjaiba futott. Mivel azelőtt kedves volt hozzá, s többször is megdicsérte, úgy tűnik egy biztos pont lett számára. Fuldoklóként kapaszkodott belé. Így visszatértünk. Közben hazaért Feri is, Vera férje. Gyermekpszichológus.
— De ő óvodáskorúakkal foglalkozik, nem?
— Zeneterápiára szakosodott. Rávettük a lányt, maradjon Ferivel, s hallgassanak zenét, az megnyugtatja majd. — Elismerő pillantást és megerősítést várva nézett apjára, majd szemrevételezve a biccentést, rövid szünet után kissé nyugodtabb hangnemben folytatta. — Nem egy vérbeli punk. Jobban tetszett neki a komoly, mint a könnyűzene, a punk együttesek szerzeményei nem érdekelték. Csajkovszkítól a Hattyúk tava felkavarta, nyugtalanná vált. Sajnos Feri úgy látta, meg kell állni. Jobb ha „ülepedni” hagyja a felkavart érzéseket.
— S te mit tettél ezalatt?
A fiatal hadnagy arcán kópé mosoly futott át.
— Gondoltam, egy ilyen eminens diák elpunkosodása és eltűnése kavar egy kis vihart… Már az első próbálkozás telitalálatnak bizonyult. Az egyik csíkszeredai gimnázium igazgatójának a lánya nemrég tűnt el. Körözik. Neve Gábor Krisztina. Erősen vallásos család. Félárva, édesapja egyedül nevelte. A lány megyei első volt a matematika tantárgyversenyen… Visszahúzódó, tanulásba merülő lány, tán túlzottan szófogadó is, könnyen befolyásolható és balettozott. Csak a punkság nem illik a képbe…
— Nem nyomozhatsz egy másik országban! Ahhoz… —
— Én nem, de Vera felhívta a rokonait, s elmesélte, nála a lakásban van egy lány, aki… Egyébként is van magyar állampolgársága is… S Magyarországon is keresi a rendőrség.
— Hogyan tűnt el?
— Édesapja azt akarta, matematika tanár legyen. Hallani sem akart a lány álmairól, aki balett-táncosnői pályáról álmodozott. Belehabarodott a balett-tanárába. Az apa hallani sem akart a kapcsolatról. A szinte színtízes érettségi után a lány életében először fellázadt az apai szigor ellen, kijelentve, már elmúlt tizennyolc. Ajtócsapkodással ért véget a vita, s édesapja reggelre hűlt helyét találta. Összecsomagolt, és egy hátizsákkal az ablakon távozott. Ámde meglepetés érte. Kedvesének épp nőlátogatója volt. Fejvesztve távozott, azóta nem tudnak róla. Édesapja már úton van ide.
— Hazamenni nem mert, s agya elborult… Magyarázat a punkságra… De az amnéziára nem — gondolkodott el az ezredes. — Egy nap alatt megoldottad… Gratulálok.
— Nem! Az ügy koránt sincs megoldva. Feri szerint nem zavart, csak amnéziás. Bár egy tudathasadás esetén… És mitől retteg ez a lány? Mitől kapott amnéziát? Megválaszolatlan kérdések.
— Azokra a válasz kiderítése már a pszichológusok feladata. Feljelentés nincs. Nem bűntett keresése a feladatunk egy vélt áldozathoz, hanem egy ismert bűntény tetteseinek leleplezése. Ha a későbbiekben ilyen információ birtokába jutunk, ismét elővesszük a dossziét. Vagy kinyitják Csíkszeredában, s ha kell, minden adatot megadunk nekik. Már ha kérik.
— Ez a lány retteg a gyónástól. Lehet családi erőszak áldozata is. Egy pap zaklatta volna szexuálisan? Erős bűntudata valami bűntényt is takarhat, amibe belekeveredett.
— Nocsak, egy piti ügy is válhat érdekessé? — mosolyodott el az ezredes. — Kapsz két napot, látom, nagy hatásfokkal dolgozol — ironizált elismerően. Ettől a harcias ifjúkori hév lemosódott a hadnagy arcáról.
— Mi a helyzet a maffiaüggyel? — kérdezte megenyhülve.
— Megkerült a cserbenhagyásos gázolás tettese. Ez egy hetvenegy éves férfi, önként jelentkezett. Azt állítja, az áldozat eléje ugrott a sötétben, nem tudta kikerülni, hiába fékezett, pedig maximum hetvennel haladt. A féknyomok alátámasztani látszanak az állítást. Állítólag azért hajtott tovább, mert lövéseket hallott. Szerinte egy AKM típusú géppisztoly lehetett. Nyugalmazott katonatiszt.
— Tehát az áldozat a gyilkosság színhelyéről menekülhetett… — vonta le a következtetést a hadnagy. — Vagy tettes, vagy tanú. Még mindig kómában van?
Dr. Töröknek, az intenzív osztály főorvosának hívása zavarta meg a beszélgetést.
— Az áldozat magához tért, a rendőrséggel akar beszélni. Vallomást akar tenni…
Együtt siettek a kórházba.
— Komáromi László vagyok, újságíró. Én öltem meg Baranyai Sámuelt, alias Uncle Samet… Hetek óta nyomoztam a klán után, lányokat rabolnak el, és prostitúcióra kényszerítik őket. Áldozataikat punknak nyírják festik, így ha menekülnének, elég nagy feltűnést keltenének, és azonnal nyomukra akadnának. Az erdőben van egy nyaraló, az egyik székhelyük. Kollégámnak, Bács Istvánnak van kulcsa egy bankszéfhez, ahol megtalálhatók a dokumentumok, amelyeket összegyűjtöttem, remélem elég a lebuktatásukhoz. Az éjjel kliensnek adtam ki magam, bentről is akartam fotókat készíteni. Megszöktetem az egyik lányt, Gábor Krisztinát. Rájöttek, a nyomunkba eredtek. Uncle Sam utol is ért, de megöltem. Találják meg azt a lányt, és helyezzék rendőri védelem alá. Ő semmiben sem bűnös…
— Már megtaláltuk, biztonságban van, de amnéziát kapott… A fegyverrel mit tett? — kezdte faggatni az ezredes.
— Milyen fegyverrel? — lepődött meg a sérült férfi, de rosszullét jelei jelentkeztek nála, és abba kellett hagyni a kihallgatást. A folyósón a nyomozók tanakodni kezdtek.
— Megölte, de nem is tudja, hogy mivel ölték meg? Ez hazudik! — jelentette ki az ezredes. — Valaki helyett magára vállalta. Halni készül… — Nem tudta befejezni, mert megszólalt a telefonja. Kőrösi őrmester kereste.
— Jelentem, befejeztük a helyszínelést. A boncolás eredménye is megvan. Egy egész tölténytárat beleeresztettek az áldozatba. Megtaláltuk mind a harminc hüvelyt, s a harminc földbe szóródott golyót is. Valaki nagyon gyűlölhette. Közvetlen közelről lőttek rá, fentről, miközben a hátán feküdt. De a kórboncnok szerint nem ez okozta a halálát, hanem egy a gégéjét ért ütés, amely roncsolta a légcsövet, s megfulladt. A gépfegyverest csak halottgyalázással lehet vádolni. Más sérülést nem találtak rajta, kivéve a lőtt sebeket. Feltérképeztük a nyomokat, amelyek a helyszínre vezettek. Szerencsére az esőáztatta talajon elég sok nyom maradt. Hét ember nyomát találtuk meg a helyszínen: az áldozatét, a két fiáét, akiket a helyszínen találtunk meg, egy férfilábnyom, és egy harmincnégyes Adidas viselője (nő vagy gyermek) a lépéstávolságokból ítélve, futva hagyták el a helyszínt, s a cserbenhagyásos gázolás helyszínéig vezettek a nyomaik. Az egyik, feltételezhetően az elütött férfi, de az aszfalton a nyom elveszett…
— A másik pedig a punkos lány… — mondta egyszerre apa és fia.
— Két férfi pedig a nyaraló közelében leselkedett-várakozott egy ideig, majd ők is futva hagyták el helyszínt. Ők lőhették szitává a holttestet. A Sugár-klán bosszút esküdött, miután Kászoniék Sugár Pétert meggyilkolták. Az egyik Kászoni fiú is azzal fenyegetett, ha ki akarjuk hallgatni a tettest, igyekezzünk, nehogy ő találja meg előttünk… Még valami, Kászoni Sámuel pecsétgyűrűjén egy ABIV, Rh negatív személy vérét találtuk meg. Elég ritka.
— S egyezik Komáromi László vércsoportjával… — jelent meg az ezredes lelki szemei előtt a vérátömlesztéshez használt flakon felirata. — Tehát üldözi a két menekülőt, utoléri, a bivalyerős Kászoni teljes dühvel bemázol egyet a cingár újságírónak, a vér kiserken a képéből, s neki még marad ereje halálos ütést mérni a gégéjére… Ezt ne mesélje be nekem senki. Ez az egyhatvanas, férfi még fel se tudna rúgni a torkáig. Te száznyolcvan centi vagy. Rúgjál állon!
— Az ütéstől Komáromi a hátára esett, s amikor Kászoni ráhajolt… — próbálkozott a fia, de azonnal belátta, nem érdemes a mondatot befejeznie. — Akkor hasra és nem a hátára esik… Vagy az újságíró Sugárék kezére játszik? Nekik falazna? Családtagját, kedvesét félti, aki a kezükben van, s magára vállalta?
Kinyílt az ajtó, s az orvos jött ki.
— Ismét magához tért. A lánnyal szeretne beszélni — intette nyugalomra a rendőröket, még nem alkalmas a további kihallgatás.
— Nem is rossz ötlet… Látványa talán emlékeket ébreszt a lányban… — mondta a hadnagy. — Idehozom.
A közben punktalanított, parókás, felöltöztetett lányra alig ismert rá. Krisztina nem kérdett semmit, megadóan követte. Miközben átmentek a túlsó oldalon parkoló Opelhez, csaknem elütötte őket egy autó. Csikorgó fékekkel állt meg előttük a zebrán, ha kicsit jobban sietnek, s megtettek volna még egy lépést menthetetlenül elütötte volna őket. A lány egyensúlyát vesztve kénytelen volt megtámaszkodni a hátsó ablakban.
— Nincs semmi baj! Nem ütött el! — próbált a hadnagy lelket verni a halálra vált lányba. Miközben szorosan magához ölelte nyugtató szavakat suttogva a fülébe, rádöbbent, az egyre gyorsuló pulzusú lány rémülete már nem az itt és mostnak szól. A szinte-gázolás felszínre hozta az éjszakai eseményeket. — Nyugodjon meg! Komáromi László él! Épp hozzá igyekszünk, a kórházba. Látni akarja önt!
— Él? … De…
— Túlélte… Nemrég tért tudatához. Önt akarja látni… — kísérte óvatosan az autójához, beültette, majd leguggolt elé, mindkét kezét megfogva.
— Hogyan történt a baleset? Most már emlékszik?
— Menekültünk… Húzott maga után… Amint kiértünk az erdőből, megláttam egy fénycsóvát, visítottam, álljon meg, de elkéstem… Elsodorta… aztán nem emlékszem… De… valakik ránk lőttek… Többre nem… Csak reggel…
— Kik lőttek?
— Nem tudom…
— Honnan menekültek? Ki elől?
— Nem tudom… Úristen! — vált ismét halott színűvé. — Megöltem! Megöltem… Embert öltem…
— Kit, miként? — faggatta tovább a hadnagy miután magához tért első megdöbbenéséből.
— Kászoni Sámuelt… Ott feküdt a földön, a hátán, hörgött, hörgött, aztán már csak rángatózott, majd… — csuklott el a hangja.
— Hogyan tudta megölni?
— Amikor leütötte Lacit, visítva, hogy hagyja békén, hozzá rúgtam, és a torkát találtam el…
— Hogyan tudta torkon rúgni? Másfél fejjel magasabb, mint ön!
— Balettoztam… Édesapám! — hasított belé az újabb emlék, s arcát a kezébe temette szégyenében.
— Már úton van. Megbocsájtott, sőt…
— De nem tudja, hogy embert öltem… Bűnös vagyok! Gyilkos! A gyilkosság halálos bűn! S Laci bűnhődik miattam, lehet sohasem fog felépülni, pedig ő megmentett engem a pokolból, én pedig…
— Ön pedig megmentette az ő életét. Ha nem öli meg Kászonit, feltehetően ő tette volna ugyanazt Komáromi Lászlóval. És önnel is. Nem szándékosan ölt, hanem önvédelemből. Nem fogunk vádat emelni ön ellen. Szerintem ezt az Isten is így látja… Remélem, kedves nagybátyja meggyőzi majd erről.
Legutóbbi módosítás: 2014.09.08. @ 11:15 :: Vandra Attila
